"Tájékozatlanok a munkavállalók" - Tudósítás a szakképzési pillér győri szakmai egyeztető fórumáról
2014.03.28A győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium adott helyet március 26.-án szakmai fórumunknak, amelyről az Oxygén Hírügynökség tudósítást készített.
BővebbenSzakmai egyeztető rendezvény a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskolában
2014.03.27A rendezvényt Váczi Dorottya szakképzési pillérvezető nyitotta meg, rövid köszöntőjében ismertette a rendezvény programját, céljait. Majd Dr. Horváth Hanga megyei érdekvédelmi tanácsadó vette át a szót: bemutatta a LIGA Szakszervezeteket valamint annak tevékenységét. Tájékoztatott továbbá „A munkáért!” projekt egyes feladatairól és célkitűzéseiről, különös tekintettel a munkavállalói ismeretekkel kapcsolatos tananyag fejlesztésre. Előadása második felében pedig informálta az érdeklődőket a Baranyai Megyei LIGA Szakszervetek munkájáról és céljairól és nem utolsó sorban annak elérhetőségeiről.
BővebbenA LIGA Szakszervezetek munkája a kollektív szerződéskötések elősegítése érdekében
2014.02.19Ágazati tanácsadóink feladata a létező Ágazati Párbeszéd Bizottságok munkájának megismerése, az eddig elért eredmények feltárása, az ágazati kollektív szerződések tanulmányozása. A cél minél több ágazati kollektív szerződés megkötése.
BővebbenMunkaadók vs. alkalmazottak: két év múlva minden más lesz?
2013.12.23Két éven belül jelentősen megnőhet a kollektív szerződéssel rendelkező cégek száma, a munkavállalóknak pedig sokkal több ismeretük lesz a munkatörvénykönyvről - ígérik azok a szervezetek, amelyek részt vesznek "A Munkáért!" elnevezésű programban. Az uniós támogatásból megvalósuló kezdeményezés tanácsokat is ad a vállalkozóknak, a kérdés csak az, hogy lesz-e erre igény.
BővebbenPécsett dr. Berke Gyula is elmondta véleményét az új Mt-vel kapcsolatban
2013.11.20Pécsett a Hotel Millenium konferenciatermében köszöntötte a vendégeket Kelemen Melinda, a kutatási pillér vezetője. Ismertette a projekt tartalmát, benne részletesen az új Munka Törvénykönyve országos hatásvizsgálatának elképzeléseit. Kitért arra is, hogy hogyan szeretnék a kutatást végigvinni, mely területeket és milyen módszerekkel tervezik a vizsgálatokat.
BővebbenUtolsó szakmai fórumunk Győrben került megrendezésre
2013.12.02Győrben került sor a bevezető szakmai fórumok utolsó rendezvényére. A rendezvénysorozat célja az volt, hogy a különböző munkaterületről érkezők előadását hallgatva, a résztvevők elmondhassák véleményüket, tapasztalataikat, érvüket az új törvénykönyv módosítása, fejlesztése, vagy megtartása mellett.
BővebbenDebrecenben újabb véleményeket hallhattunk az új Mt.-ről
2013.11.14Debrecenben is megrendezésre került az új Munka Törvénykönyvének országos hatásvizsgálatára irányuló kutatási pillér szakmai fóruma. A kutatás a TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013-0001 ”A munkáért!” projekten belül valósul meg.
A fórumok céljairól a következő oldalon olvashatnak: Szakmai fórumok az új Mt.-ről
Összefoglaló a szegedi Szakmai Fórumról
2013.11.11November 7-én, szerdán került sor az új Munka Törvénykönyvének országos hatásvizsgálatára irányuló kutatási pillér harmadik szakmai fórumára. A kutatás a TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013-0001 ”A munkáért!” projekten belül valósul meg.
A fórumok céljairól a következő oldalon olvashatnak: Nyitó rendezvény Budapesten
Következő szakmai fórumunk november 7-én Szegeden, a Mátrix Hotelben
2013.11.05A LIGA Szakszervezetek vezeti az új Munka törvénykönyvének országos hatásvizsgálatára irányuló kutatási projektet. Ennek keretében szervezünk szakmai fórumokat. Cél, hogy a kutatásban érintettek kicseréljék az új Munka törvénykönyvvel kapcsolatos tapasztalataikat. Szeretettel várjuk az egyetemek képviselőit, kutatókat, jogalkalmazókat, bírókat és a szociális partnerek képviselőit!
BővebbenAz Új Munka Törvénykönyvéről hallgathattak meg előadásokat a veszprémi Szakmai Fórumon
2013.10.25Október 24-én, csütörtökön került sor az új Munka Törvénykönyvének országos hatásvizsgálatára irányuló kutatási pillér második szakmai fórumára. A kutatás a TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013-0001 ”A munkáért!” projekten belül valósul meg.
A fórumok céljairól a következő oldalon olvashatnak: www.liganet.hu/amunkaert/okt15
Szakmai fórumot tartott a LIGA az új Munka Törvénykönyv hatásvizsgálatával kapcsolatosan
2013.10.17Október 15-én, kedden megrendezésre került a TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013-0001 "A munkáért!" projekten belül, az új Munka Törvénykönyvének országos hatásvizsgálatára irányuló kutatási pillér első szakmai fóruma.
A projekt keretében megszervezendő fórumok célja, hogy lehetőséget teremtsen a kutatásban érintettek számára, hogy az új Munka törvénykönyvvel kapcsolatos elméleti nézőpontjaikat és gyakorlati tapasztalataikat kicseréljék.
Ingyenes tanácsadás vállalkozásoknak
2013.09.25Megkezdte "A Munkáért!" elnevezésű, európai uniós finanszírozású kétéves projekt megvalósítását a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) a LIGA szakszervezetekkel, valamint a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével (MGYOSZ) közös konzorciumban, ennek keretében ingyenes tanácsadást biztosítanak a vállalkozóknak.
BővebbenAláírták "A munkáért!" projekt támogatási szerződését
2013.07.26A LIGA Szakszervezetek vezette konzorcium - amelynek tagja a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetsége (VOSZ), a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) - valamint az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Zrt. képviselői aláírták a munka világának fejlesztésére irányuló "A munkáért!" című projekt támogatási szerződését az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) Társadalmi Megújulás Operatív Programban (TÁMOP).
BővebbenA LIGA nyerte a TÁMOP pályázatot
2013.07.17A projekt célja a szociális párbeszédben és konzultációban résztvevő szervezetek kapacitásának megerősítése és együttműködésének elősegítése, a 2012. július 1-én hatályba lépett Munka Törvénykönyve széleskörű társadalmi hatásainak vizsgálata, a kollektív szerződések megkötésének támogatása és kiterjesztésük elősegítése, munkavállalói ismeretek szakképzésben történő oktatásának előkészítése, vállalkozói képzést és tapasztalatcserét elősegítő fórum létrehozása és működtetése.
BővebbenMiskolcon is téma volt az új Munka törvénykönyve
2013.11.24Az utolsó előtti szakmai fórumra Miskolcon, a Calimbra Wellness Hotel konferenciatermében került sor. Ezen a rendezvényen is a cél az volt, hogy a projektet ismertetve és a különböző munkaterületről érkezők előadását hallgatva, a résztvevők elmondhassák véleményüket, tapasztalataikat, érvüket az új Munka törvénykönyv módosítása, fejlesztése, vagy megtartása mellett.
Bővebben