Miskolcon is téma volt az új Munka törvénykönyve
Az utolsó előtti szakmai fórumra Miskolcon, a Calimbra Wellness Hotel konferenciatermében került sor. Ezen a rendezvényen is a cél az volt, hogy a projektet ismertetve és a különböző munkaterületről érkezők előadását hallgatva, a résztvevők elmondhassák véleményüket, tapasztalataikat, érvüket az új Munka törvénykönyv módosítása, fejlesztése, vagy megtartása mellett.

A vendégeket Kelemen Melinda, a kutatási pillér vezetője köszöntötte. Ismertette a projekt tartalmát, benne részletesen az új Munka Törvénykönyve országos hatásvizsgálatának elképzeléseit. Kitért arra is, hogy hogyan szeretnék a kutatást végigvinni, mely területeken és milyen módszerekkel tervezik a vizsgálatokat.
A második előadó dr. Kéri Ádám, a LIGA Szakszervezetek jogi szakértője az elmúlt időszakban több alkalommal vett részt a témához kapcsolódó külföldi konferenciákon, így az ezeken elhangzott érdekes információkkal színesítette előadását. Beszélt a külföldön megvalósuló munkajoggal kapcsolatos különböző koncepciókról is.
Dr. Gecse Istvánné a miskolci Munkaügyi és Közigazgatási Bíróság bírója példákat hozott fel a megyében előforduló munkaügyi perekből. Kihangsúlyozta, hogy sok a tisztázatlan kérdés és hogy fontos a megközelítőleg egységes kezelése az egyes felmerülő kérdéseknek.
A második szekcióban dr. Rácz Zoltán, a Miskolci Egyetem Munkajogi és Agrárjogi Tanszék egyetemi docense több szemszögből tanulmányozta az új törvénykönyvet. Kiemelte előadásában az Üzemi Tanácsok jogaiban és a szakszervezeti jogokban bekövetkező változásokat.
Fürjes József, a Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke a saját ágazatán belüli problémákat emelte ki. Véleménye szerint az új Mt. sok veszélyt rejt magában: úgy gondolja, hogy a jelenlegi szabályok korlátozzák a kollektív jogokat, fontosnak tartja, hogy a szakszervezetre nagyobb figyelmet kell fordítani, mert egy köztes csatorna lehet ahhoz, hogy rendezettek legyenek a munkaügyi kapcsolatok.
Utolsó előadónk dr. Lórodi László, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének munkajogi tanácsadója, aki munkáltatói oldalról közelítette meg az új szabályok milyenségét, véleményezte az új Munka törvénykönyvet és számolt be az eddigi tapasztalatokról. Kiemelte, hogy az egyik nagy probléma, hogy a munkavállalók és a munkáltatók sem ismerik teljes körűen a jogaikat és kötelezettségeiket.
A rendezvény végén a résztvevők elmondták saját helyzetüket, kérdéseket tettek fel és megosztották egymással tapasztalataikat.
Az utolsó szakmai fórumra november 26-án, Győrben kerül sor, ahol az előadók ismét különböző nézőponból próbálják megvilágítani az új Munka Törvénykönyvével kapcsolatos témát.