Debrecenben újabb véleményeket hallhattunk az új Mt.-ről
Debrecenben is megrendezésre került az új Munka Törvénykönyvének országos hatásvizsgálatára irányuló kutatási pillér szakmai fóruma. A kutatás a TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013-0001 ”A munkáért!” projekten belül valósul meg.
A fórumok céljairól a következő oldalon olvashatnak: Szakmai fórumok az új Mt.-ről

A debreceni Hotel Lycium konferenciatermében dr. Kéri Ádám a LIGA Szakszervezetek jogász szakértője nyitotta meg a rendezvényt. Elsőként röviden ismertette „A munkáért!” projekt tartalmát és feladatait, majd részletes képet festett az új Munka Törvénykönyve országos hatásvizsgálatának tervéről, a kutatás egyes fázisairól és a tervezett eredményekről. Dr. Kéri Ádám előadásában kitért a külföldi munkapiac és az ott kialakult munkajogi törvények, szabályok helyzetére.
A szakmai fórum második előadója Apor István volt, a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. Apor István röviden bemutatta munkaadójukat, amely több mint 10.000 munkavállalót foglalkoztat. A vállalatnál körülbelül 70 % a szakszervezet szervezettsége, melynek kollektív szerződése 2013 évvégén jár le. Ebben az évben tárgyalnak a megállapodás megújításáról, ahol már az új Mt.-t veszik alapul, és sok problémát vet fel a megfelelő értelmezése.
A második szekcióban Bálint Adrienn a munkaadók képviseletében reagált az előző beszámolóban hallottakra. Bálint Adrienn - a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének munkaügyi és szociális területért felelős igazgatója - pozitívként üdvözölt több új szabályozást, mely a szakszervezetek jogosultságait csökkentette.
Végezetül Dr. Tánczos Rita, a Kúria Közigazgatási és Munkaügyi Kollégiumának bírója tartott előadást. A bírónő azzal kezdte előadását, hogy a Kúria elé még nem került olyan per, mely az új Munka törvénykönyvével lenne kapcsolatos. A tapasztalat az, hogy visszaesett a perek száma, mely talán annak köszönhető, hogy az ügyvédek sem ismerik a jogokat. Emellett más a szankció rendszer, mely kedvezőtlenebb lehet a munkavállaló számára. A bírónő elmondta, hogy az új Mt.-t többféle szemszögből kellene újravizsgálni.
A következő szakmai fórumra november 18-án, Pécsett kerül sor, ahol az előadók ismét különböző nézőponból próbálják megvilágítani az új Munka Törvénykönyvével kapcsolatos témát.