A közszolgáltatásban dolgozók dicsérete

Június 23-a 2002 óta a közszolgáltatásban dolgozók napja. Az Európai Közszolgálati Szakszervezet (EPSU) főtitkára ünnepi üzenetében kiemelte, a területen dolgozók a közösségért dolgoznak, ezért elismerést, jobb munkakörülményeket is jobb fizetést érdemelnek. 

A közszolgáltatásban dolgozók dicsérete

Az ünnepnap alkalmából Mette Nord, az EPSU elnöke és Jan Willem Goudriaan, az EPSU főtitkára nyilatkozatot tett közzé, illetve figyelemfelhívó akciót szervezett. Az akcióhoz több magyar szakszervezet, így az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége is csatlakozott.  

A megemlékezés az elmúlt években nagyobb figyelmet kapott, köszönhetően annak, hogy a közszférában dolgozók világszerte a járvány frontvonalában harcoltak. Ugyanakkor ez a figyelem nem minden esetben vezetett a közszolgálatban dolgozók munkafeltételeinek javításához, fizetéseinek emeléséhez. 

„A közalkalmazottak lehetővé teszik az emberek számára, hogy élvezzék emberi jogaikat, biztosítják, hogy az országok megvalósíthassák a fenntartható fejlődési célokat, és hogy az EU megvalósítsa a Szociális Jogok Európai Pillérét. Az EPSU Végrehajtó Bizottsága egyetért abban, hogy ezt a dátumot arra kell felhasználnunk, hogy megünnepeljük azon közszolgálati dolgozók munkáját, akik gyakran veszélyeztetik életüket a világjárvány idején, különös tekintettel azokra az egészségügyi és egészségügyi dolgozókra, akik közül sokan COVID-19-ben szenvedtek, és több ezren meghaltak Európában.”- hangsúlyozta az EPSU közleménye.

Az ünnepnap az európai szervezet által megfogalmazott üzenetei a következők voltak:

Jobb alapok építése! Az államok a jövőben helyezzék előtérbe a minőségi közszolgáltatásokat, megfelelő személyi állománnyal és képzett munkavállalókkal.
Magasabb fizetés és jobb munkakörülmények a közalkalmazottak számára!
Nem a megszorításokra! Nem a privatizációra és a kereskedelemre!

A szervezet 2021. június 23-án online eseményt is szervezett, továbbá felkérte tagszervezeteit, hogy fotókkal vagy videókkal jelenjenek meg a különböző szociális médiumokban és támogassák a figyelemfelhívó kampányt.

-k