Bérszövetség a V4 országokban

Az Európai Szakszervezeti Intézet 2019. december 4-6-ig képzést tartott Budapesten "A bérszövetség elősegítése a visegrádi országokban" címmel.

Bérszövetség a V4 országokban

Zömében szlovák és magyar résztvevőkkel zajlott az Európai Szakszervezeti Intézet tanfolyama a Benczúr Hotelben. A tanfolyam célul tűzte ki, hogy olyan kezdeményezéseket osszon meg, amelyeket a Kelet és a Nyugat között fennálló bérszakadékot kisebbítik. Továbbá, hogy segítsen olyan érveket összeállítani a szakszervezeteknek, amelyekkel védhető a bérkonvergencia gondolata országos, visegrádi és EU szinten is.

Az első napon a képzés vendége Galgóczi Béla, az Európai Szakszervezeti Intézet kutatója volt, aki a Kelet-Nyugat közötti bérszakadékról és a bérfelzárkózás lehetőségéről beszélt a résztvevőknek. Az előadás után a résztvevők meghatározták a szakszervezeti mozgalom szerepét és erőforrásait, annak érdekében, hogy a bérszövetség ne csak elérhetetlen álom legyen a régió szakszervezeteinek.

A képzés második napján kis csoportokban folyt a munka, és Csóti Csaba SZEF elnök előadását követően a résztvevők elmondták, milyen a bérhelyzet az országukban, megoszthatták saját tapasztalataikat, illetve arról osztották meg a gondolataikat, milyen stratégiát követhetnek a szakszervezetek a bérek felzárkóztatásához a térségben.

A LIGA Szakszervezetek részéről Jáger István elnökségi tag, a LIGA Közlekedési Szakszervezetek Ágazati Szövetségének az elnöke vett részt az eseményen.

l-