Demonstráció az egyesülési szabadságért és a munkahelyi erőszak ellen

A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) demonstrációt és gyűlést tart 2019. június 17-én Genfben, a nemzetközi munkaügyi konferencia második hetének elején. A felvonulás célja, hogy ráirányítsa a figyelemet az egyesülési szabadságra, a kollektív tárgyalások és a sztrájkjog  fontosságára, a munkavédelemre, a tisztességes minimális bérre; valamint hogy az ILO újabb egyezmégyt fogadjon el a munkahelyi erőszak és zaklatás ellen.

Demonstráció az egyesülési szabadságért és a munkahelyi erőszak ellen

A tiltakozásról a 2018. decemberi koppenhágai ITUC- kongresszuson állapodtak meg a szakszervezetek. A tervek szerint (lásd itt ) a tüntetők a Parc Mon Repos-ba történő gyülekezés után az Avenue de France mentén fognak felvonulni.

A felszólalók között lesz Sharan Burrow, ITUC főtitkár, Ayuba Wabba, az ITUC elnöke és a nigériai munkaügyi kongresszus elnöke.

A gyűlés célja, hogy

  • megvédje az egyesülési szabadságot, a kollektív tárgyalásokat és a sztrájkjogot;
  • centenáriumi nyilatkozatot fogadjon el a munka jövőjéről, amely lehetővé teszi a dolgozó emberek számára, hogy visszavegyék az irányítást a munkaidő, az egészség és a biztonság fölött, valamint tisztességes minimális bért;
  • fogadjanak el egy újabb egyezményt az erőszak és zaklatás elleni küzdelemről a munka világában.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet ebben az évben 100 éves, amely alkalomra egy bizottsága jelentést dolgozott ki „Dolgozzunk egy a fényesebb jövőért!” címmel. A jelentés ambiciózus javaslatokat fogalmaz meg a jövőbeni kihívások kezelésére, ideértve egy egyetemes munkaerő-garanciavállaláson alapuló szociális szerződést is.

Ez az egyetemes munkaerő-garanciavállalás minden munkavállaló számára - a foglalkoztatási megállapodásoktól függetlenül - garantálná az ILO alapelveinek megfelelő alapvető jogokat (szabadságjog a gyermek- és kényszermunka ellen, a munkahelyi megkülönböztetés ellen, valamint az egyesülési és kollektív tárgyalási szabadságjog), valamint jogot a munkahelyi egészség és biztonsághoz, valamint a munkaidő ellenőrzéséhez.

Az egyesülési szabadsághoz és a kollektív tárgyalásokhoz való jogot - beleértve a sztrájkjogot is - a kizsákmányoló munkáltatók és a jobboldali és a neoliberális politikusok is támadják. A szakszervezeti mozgalom ezen jogok védelmében jár el, és biztosítja, hogy a jogok a munkavállalók számára nemcsak papíron, hanem a valóságban is elérhetők legyenek.

A szakszervezetek azt várják a századik évet megünneplő konferenciától, hogy ambiciózus nyilatkozatot fogadjon el a munka jövőjéről, amelyre további bizottsági javaslatok épülhetnének, továbbá, hogy további lépéseket tegyen a globális ellátási láncokban foglalkoztatott munkavállalók (nemzetközi kereskedelmi megállapodásokban is foglalt) jogainak biztosítására. Mindez a nemzetközi politika koherenciáját eredményezheti, és megerősítheti a jobboldali populisták által támadott többoldalú rendszert. Az ITUC ebben az évben azt is követelji, hogy a Kongresszus zárja le a második éve folyó vitát a munka világában történt erőszakról és zaklatásról szóló egyezmény elfogadásával, amely lehetővé tenné, hogy a nők félelemtől és a visszaélésektől mentesen dolgozhassanak.

Mit ér el a tiltakozásunk?

A konferencia munkatársai a háromoldalú tárgyalásokon fognak részt venni az alapvető jogaink védelmében; megtárgyláják a munka jövőjéről szóló nyilatkozatot, és tárgyalnak azért, hogy sikeresen zárják le a munka világában történő erőszakról és zaklatásról szóló egyezményt.

Segíteni fognak, hogy a munkavállalók véleményét a konferencián kívüli is nyilvánosságra hozzák, de akkor tudják befolyásolni a konferencia környezetét, ha megmutatják, hogy tömeges támogatással rendelkeznek. A tiltakozás konferencián kívül hangot ad a szakszervezeti képviselőknek, a konferencián belül pedig bizalmat és befolyást a küldöttünknek.

A tiltakozás nyilvános teret biztosít a hagyományos nyomtatott és sugárzott médiákban, valamint a közösségi médiában, hogy nézeteinket egy még szélesebb közönséggel ismertessük meg - beleértve a munkáltatókat és a munkáltatók és a kormányok képviselőit a konferencián.

Hogyan tudsz segíteni?

  • Csatlakozz a felvonuláshoz - oszd meg velünk, hogy részt veszel a Facebook Event oldalunkra való bejelentkezéssel (https://www.facebook.com/events/2157838457840179/),
  • Segíts a tiltakozás finanszírozásában - a szakszervezeti mozgalom tagjaink finanszírozásától függ, így jól jön minden olyan hozzájárulás, amit megtehetsz - különösen, ha nem tudsz részt venni a felvonuláson, de szeretnéd megmutatni, hogy támogatod az ügyünket - segíts nekünk a jobb munkavállalói jogok kampányban.
  • Oszd meg a felvonulás hírét a közösségi médiában vagy akár a barátaid körében, hogy nyomást gyakorolhassunk a társadalomra és a kormányokra a céljaink elfogadása érdekében.