Sztrájkbizottság alakul Lentiben

2018. szeptember 14-én Lentiben a Creaton Szakszervezet sztrájkbizottságot alakít, hogy bérkövetelésének érvényt szerezzen. A dolgozók azután döntöttek így, miután hosszú hónapok óta nem tudtak a helyi menedzsmenttel megegyezni.

Balla István, a szakszervezet elnöke elmondta, a probléma gyökere 2017-ig nyúlik vissza, 2017. október 22-én 12 százalékos bérfejlesztést kért a szakszervezet, ebből a munkáltató 8 százalékot biztosított. Ténylegesen 8 százalékos órabéremelést hajtott végre a munkáltató, de januárban a teljesítménynormát is hozzáigazította ehhez a magasabb bérhez, illetve közölte, egy bizonyos termelési szint fölött nem fizeti ki a teljesítménybért. Így összességében kisebb mértékű lett a béremelés, és ez a tény nagy felháborodást keltett a dolgozók körében.

A Creaton South-East Kft. -nél működő szakszervezet decemberben újjáalakult, a LIGA Szakszervezetektől kapott segítséget a munkájához. Annyit sikerült elérni, hogy a helyi vezetés eltörölte a teljesítményplafont, de a normaemelést nem változtatta meg. Nyáron a helyi vezetéssel folytatott tárgyalások megrekedtek, ezért a szakszervezet aláírásgyűjtésbe kezdett. A fizikai dolgozók négyötöde aláírta azt az ívet, amelyben bérkövetelésüket nyilvánították ki. A támogató aláírásokat nem csak a helyi menedzsmentnek, de az anyacégnek is elküldték, kérve, hogy legyen tekintettel a dolgozói követelésekre.

Az anyacég azonban elutasította kérésüket, ezért a szakszervezet elhatározta, szeptember 14-én délután megalakítják a sztrájkbizottságot, és a bértárgyalásokat ennek keretében folytatják a vállalat vezetésével.

A LIGA Szakszervezetek szolidáris a Creaton Szakszervezet dolgozóival, támogatja a tagszervezete bérköveteléseit, és elítéli azt a munkáltatói gyakorlatot, amely a béremelést különböző trükközésekkel megpróbálja visszavenni a dolgozóktól.