Elfogadták a 2017. évi Cafeteria szabályokat
2016. november 22-én az Országgyűlés elfogadta a 2017. évre vonatkozó cafetéria szabályokat. A változás mind az adózási szabályokat, mind az adható juttatások körét és mértékét is érinti. Összefoglaló.
A jogszabály a Cafeteria-n belül 3 csoportba sorolja a juttatásokat:
- Béren kívüli juttatások
- Egyes meghatározott juttatások
- Adómentes juttatások
A nem adómentes juttatásokat, tehát a béren kívüli juttatásokat és az egyes meghatározott juttatásokat terhelő közterhek (SZJA és EHO) mértéke nem változik, azonban az adó alapja igen. Az adók alapja az idén a juttatás mértékének 1,19-szerese, mely 2017-ben 1,18-szorosra csökken. Az adók számítási alapjának csökkenése eredményezi a közterhek csökkenését.
Béren kívüli juttatások esetén a jelenlegi 34,51 helyett 34.22 százalék lesz.
Egyes adómentes juttatások esetében 49,98 százalékról 49,56-ra csökken.
Béren kívüli juttatások keretében a megszokott Széchenyi Pihenőkártya mellett új elemként adható készpénz 100.000 forintig. A két juttatásra összesített keret vonatkozik, versenyszférában évi 450.000 forintig, míg a közszférában évi 200.000 forintig adható a 34,22%-os közteher mértékkel.
Az egyes meghatározott juttatások köre kibővül az idei béren kívüli juttatások közül kikerülő elemekkel, melyek így jövőre a magasabb 49,56%-os közteherrel lesznek adhatóak. Az átsorolás következtében a kiadás feltételeinek betartásával a havi, éves korlátozások megszűnnek. (pl. helyi bérlet, iskolakezdési támogatás, munkahelyi étkezés, önkéntes nyugdíj-, egészség-, és önsegélyező pénztári hozzájárulások)
Az adómentes juttatások eddig megszokott köre megmaradt, néhány elemmel bővült. Sokakat érintő változás, hogy a munkába-járás költségtérítéseként adómentesen adható kilométerenkénti 9 forint 15 forintra növekszik. A lakáscélú támogatások esetében az új szabályozás a korábbinál kedvezőbb feltételeket szab a támogatható lakásmérték meghatározásánál.
Ez a gyakran használt cafeteria elemek esetében azt jelenti, hogy:
- évi 100.000 forintig adhat pénzbeli juttatást a munkáltató a bérként való kifizetésnél kedvezőbb adózással (34,22%);
- Széchenyi pihenőkártya (vendéglátás, szállás, szabadidő) az alszámlánkénti éves korlátok betartása mellett 34,22%-os közteher mértékkel adható;
- munkába járásra (a feltételeknek való megfelelés esetén) az eddigi 9 Ft/km helyett 15 Ft/km költségtérítést adhat adómentesen a munkáltató;
- adómentesen adható lakáscélú támogatás igénybevételi feltételei kedvezőbbé váltak, szélesebb körben válhatnak rá jogosulttá a munkavállalók;
- adómentesen adható még pl.: sportrendezvény belépő, kulturális belépő, óvodai-, bölcsődei költségek térítése, kockázati biztosítások, mobilitási célú lakhatási támogatások (egyedi feltételek, korlátok figyelembe vételével);
- helyi bérlet 49,56%-os közteherrel adható;
- Erzsébet utalvány, iskolakezdési utalvány, önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás, egészségpénztári, önsegélyező pénztári hozzájárulás 49,56%-os közteher mellett összegszerű korlátozás nélkül adható.
-i-