2025, a szövetkezetek nemzetközi éve
Az ENSZ 2025-öt a szövetkezetek nemzetközi évévé nyilvánította “Szövetkezetekkel egy jobb világért” jelmondattal, ami a számos ágazatban jelenlévő szövetkezeti modell növekvő nemzetközi elismertségét tükrözi. A témában az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság is állásfoglalást adott ki, amely rámutat arra, hogy például a mezőgazdaságban a szövetkezetek és a szakszervezetek többnyire kiegészítő szerepet töltenek be. Dr. Kállay Piroska elemzése.
A szövetkezeti modell alapelve, a tagok tulajdonrésze és irányítása erősíti a helyi közösségek önrendelkezését. Számos tanulmány mutatja, hogy a szövetkezetek válsághelyzetekben jobban megőrzik munkahelyeiket, ezért az ENSZ ezért úgy tekint rájuk, mint a fenntartható gazdasági struktúrák fontos pillérére.
A szövetkezetek gyakran olyan területeken is működnek, ahol a piaci alapon működő cégek nem, vagy kevéssé aktívak, ilyen például a vidékfejlesztés, a mikrofinanszírozás, a megújuló energia helyi termelése, vagy aszociális és egészségügyi szolgáltatások. Előbbiekből látszik, hogy a szövetkezetek hozzájárulnak a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséhez és az alapvető szolgáltatásokhoz való jobb hozzáféréshez. Az ENSZ támogatja az olyan gazdasági formákat, amelyekben a profit nem öncél, hanem közösségi hasznot szolgál.
Az ENSZ tehát azért hangsúlyozza a szövetkezetek szerepét, mert ezek a szervezetek bizonyítottan képesek fenntarthatóbb, igazságosabb és emberközpontúbb gazdaságot építeni, és hatékony eszközt jelentenek globális problémák kezelésére – a szervezet pontosan ezért választotta 2025-re a „Cooperatives Build a Better World” jelmondatot.
*
A munkavállalói csoport egyik magyar tagjaként felvetettem a szövetkezetek és a szakszervezetek közötti szinergiákat, miután a szövetkezetek és a szakszervezetek különálló, de egymást kiegészítő szereplők a munkavállalók érdekvédelmében és gazdasági helyzetének javításában. Tudjuk, hogy mind a szövetkezetek, mind a szakszervezetek a 19. század önsegítő hagyományaiból nőttek ki. Céljuk ugyanaz volt: védelem, méltányos jövedelem, biztonságos megélhetés és közösségi érdekérvényesítés. A szakszervezet a munkavállalók munkaügyi és kollektív jogait védi (bér, munkakörülmények, jogbiztonság). A szövetkezet a munkavállalók vagy fogyasztók gazdasági önrendelkezését erősíti (közös vállalkozás, tulajdon, döntéshozatal). Mondhatjuk tehát, hogy a két forma kiegészíti tehát egymást.
A munkavállaló- vagy termelőszövetkezetekben a dolgozók tulajdonosok, beleszólhatnak a vállalat irányításába, és részesedhetnek a nyereségből, mindez pedig csökkenti a hagyományos munkáltató–munkavállaló közötti hatalmi egyenlőtlenséget.
Több országban a szakszervezetek társalapítói munkavállalói tulajdonú szövetkezeteknek. Támogatják a munkahely-megőrző szövetkezeteket (pl. amikor egy vállalat csődbe megy, és a dolgozók szövetkezeti formában mentik meg pl. Olaszországban, Spanyolországban)
A szövetkezeti forma hat a munkavállalók jogaira is: A „egy tag – egy szavazat” elv miatt a dolgozók nem csak végrehajtók, hanem döntéshozók is. Ez erősíti: a tisztességes munkakörülmények kialakítását az átláthatóságot, a transzparenciát, a kiszámítható munkáltatói politikákat. Válsághelyzetben a szövetkezetek ritkábban bocsátanak el, mert a tagok közösen viselnek felelősséget, céljuk nem a profitmaximalizálás, hanem a munkahelyek megőrzése.
A tagok részesednek a vállalkozás eredményéből, ami jövedelembiztonságot és motivációt növel.
Vannak kérdések, amelyek további elemzést kívánnak meg. A tagokra néha más munkajogi szabályok vonatkoznak, ami kihívást jelenthet munkaszerződésekben, hatással lehet szociális védelmekre, jogilag összetettebbé teszi a státuszt, nem is beszélve arról, hogy a kollektív alku háttérbe szorulhat, ha minden tag tulajdonos.
Ugyanakkor, ha a munkavállalók maguk is tulajdonosok, néha kevésbé érzik szükségét a szakszervezeti szerveződésnek. Ám a belső demokratikus működés nem mindig helyettesíti a szervezett érdekvédelmet.
A szövetkezetek és a szakszervezetek szoros szövetségesei lehetnek abban, hogy a munkavállalók nagyobb kontrollt gyakoroljanak munkahelyük felett, stabilabb és igazságosabb körülmények között dolgozzanak, részesedjenek az általuk megtermelt értékből.
A mezőgazdasági szövetkezetek és a szakszervezetek többnyire kiegészítő szerepet töltenek be, mivel más-más csoportok érdekeit képviselik: a szövetkezetek a gazdálkodó tagokét és a közös gazdasági működés feltételeit, míg a szakszervezetek a mezőgazdaságban dolgozó munkavállalók jogait és munkafeltételeit védik. A két szervezeti forma együttélése országonként eltérő, de általános gyakorlat, hogy a szövetkezetek biztosítják a termelők számára a piaci stabilitást és a közös erőforrásokhoz való hozzáférést, a szakszervezetek pedig fellépnek az alkalmazottak – különösen az idénymunkások – tisztességes bérezéséért és munkajogi védelméért.
Az együttműködés tipikusan a feladatok megosztásán alapul: a szövetkezetek gazdasági, a szakszervezetek jogi és érdekvédelmi területen erősek. Ott, ahol a szövetkezetek nagyobb léptékű termelést folytatnak és jelentős számú nem tag-munkavállalót foglalkoztatnak, a szakszervezetek fontos szerepet játszanak a kollektív szerződések megkötésében és a munkajogok érvényesítésében. Ha viszont a dolgozók maguk is a szövetkezet tagjai, a demokratikus döntéshozatal gyakran önmagában is erős jogvédelmet biztosít, miközben a szakszervezetek tanácsadói, támogató funkciója megmarad. Összességében a két szervezeti forma együttműködése hozzájárul a mezőgazdaság stabilitásához, az igazságos munkafeltételekhez és a vidéki közösségek megerősítéséhez.
*
Közép- és Kelet-Európában a szövetkezet fogalma sokak számára ma is negatív érzetet kelt, elsősorban a szocialista időszak öröksége miatt. A térségben a szövetkezeteket gyakran nem önkéntes társulásként, hanem a kollektivizálást kísérő állami kényszer eszközeként élték meg: a földek elvétele, a központosított irányítás és a politikai ellenőrzés miatt a szövetkezetek a szabadság és az egyéni gazdálkodás elvesztésével azonosultak. A rendszerváltást követő években sok szövetkezet gyorsan széthullott, vagy privatizációs visszaélésekhez kapcsolódott, ami tovább erősítette a lakosság bizalmatlanságát. Az emberek számára a magángazdálkodás a függetlenséget jelentette, míg a közös tulajdon sokszor a múltat idézte.
A negatív kép megváltoztatásához ma elsősorban annak bemutatására lenne szükség, hogy a modern szövetkezetek már teljesen más elvek szerint működnek, mint a szocialista TSZ-ek. A jelenlegi szövetkezeti modell önkéntességen, demokratikus irányításon, piaci alapú működésen és a tagok gazdasági érdekeinek szolgálatán alapul. Fontos lenne láthatóvá tenni a hazai és nemzetközi jó példákat, hiszen Európa számos országában a szövetkezetek sikeres, innovatív és versenyképes vállalkozások. A szemléletformáláshoz hozzájárulna az oktatás fejlesztése, a szövetkezeti működés modern jogi és üzleti kereteinek ismertetése, valamint a transzparens és átlátható irányítási gyakorlatok alkalmazása. Ha a szövetkezetek képesek valódi, helyi problémákra gyakorlati válaszokat adni – például a mezőgazdaság, az élelmiszer-ellátás vagy a közösségi szolgáltatások területén –, akkor a közösségek számára újra vonzó és hiteles formává válhatnak. Mindezt erősíti, ha a dolgozók jogai biztosítottak, és a szervezetek nyitottak a szociális párbeszédre, hiszen ez segít leválasztani a szövetkezetekről a múlt negatív asszociációit, és egy modern, együttműködésen alapuló gazdasági modell képét erősíti.
