Kiket támogatunk?
2013 óta működik a Munkahelyvédelmi Akcióterv, amely a fiatalok és az 50 évnél idősebbek foglalkoztatásának javítását támogatja. Mára azonban a munkaerőpiaci helyzet gyökeresen megváltozott, így ez a támogatási rendszer már nem kellően hatékony - mindamellett, hogy sokba kerül.
A kormány a munkahelyvédelmi Akciótervnek nevezett adókedvezményt biztosító csomag keretében 2013-ban még csak 97 milliárd forintot költött a fiatalok és az idősek foglalkoztatására, 2014-ben már 125 milliárdot, tavaly pedig 136 milliárdot. A 2016-os adatok szerint - a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adatai szerint -már több, mint hetvenmilliárd forintot spóroltak meg a munkáltatók.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai azt mutatják, az álláskeresők száma 4 év alatt kétszázezerre csökkent, és ezen belül a 25 év alattiak (az egyik támogatott kategória) 82 ezer álláskeresőjéből 46 ezren maradtak, az 50 felettiek 116 ezer álláskeresőjéből pedig (ez a másik kategória) közel 91 ezren.
Tehát a támogatott korcsoportokból összesen 61 ezren találtak munkát. Tegyük fel, hogy ők mindnyájan a kormányzat által támogatott foglalkoztatási eszköz segítségével. A probléma az, hogy ez az eszköz a mai nap is több, mint 511 ezer munkavállalót (munkáltatót) segít!
Ebből 169 200 25 év alatti fiatal-, és 342 300 55 év feletti munkavállalót. Tovább kutatva az adatok között azt látjuk, hogy míg az idősek foglalkoztatási rátája (55-59 évesek 68,1 százalék, 60-64 évesek 29,8 százalék) viszonylag megnyugtatónak mondható, addig a fiatalok foglalkoztatási rátája csupán 45,2 százalék.
- A fiatalok munkaerőpiacra történő belépése még mindig akadályokba ütközik - mondja Horváth Lajos, a LIGA szakszervezetek szakértője.
- Úgy gondoljuk, hogy számukra, a meglévő kedvezmények mellett, további intézkedések meghozatala szükséges. A jelenlegi rendszerben minden munkáltató, akinek a fenti korcsoportokba tartozó munkavállalót foglalkoztat, automatikusan „lehívhatja” a támogatást. Azok is, akiknek erre "nincs szüksége". Ugyanakkor azzal a 430 milliárdos köztehercsökkentéssel, amelyhez a gazdasági szereplők jutottak az elmúlt években, csak szerény foglakoztatás-növekedést sikerült elérni. Így tehát indokolt, hogy a mindenkinek járó támogatási rendszert, amely nagyon sokba kerül, át kellene alakítani „személyre szabott”, vagyis jóval célzottabb támogatásokra. Jelenleg a LIGA Szakszervezetek javaslaton dolgozik, amely elősegíti a fiatalok munkába lépését.
-k-