Az MTSZSZ a Siker-konferencián
Nagyszabású üzletember találkozóra került sor a hétvégén Balatonfüreden. A „Siker konferencia” programjában kerekasztal beszélgetések zajlottak felkért, sikeres cégvezetők - és a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete részvételével.

A szeptember 10-i és 11-i találkozón, a "hazai sikeres szakmai és üzleti szervezetek a versenyképesség szolgálatában" című blokkban helyet kapott az MTSZSZ mellett a Magyar Külgazdasági Szövetség, a Magyar Vállalkozók Üzleti Köre (Mvük) és a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA).
Az MTSZSZ elnöke felkérést kapott a sikeres üzletemberek találkozóján a panelbeszélgetésre, ahol több, mint 100 cégvezető vett részt. Lehetőség volt bemutatni az MTSZSZ stratégiáját, professzionálisan működő szakszervezeti tevékenységét.
Buzásné Putz Erzsébet elnök asszony a beszélgetés során kifejtette, miben és hogyan tudja támogatni az MTSZSZ az egyes vállalatok üzleti elképzeléseit úgy, hogy mindamellett a munkavállalók is fontos szerepet és anyagi elismerést kapjanak. Az MTSZSZ egyedülálló, új típusú stratégiája szerint eredményes partnerségre törekszik a vállalatokkal, amely elősegíti a vállalat teljesítményének fokozását és javítja a munkavállalók körülményeit és anyagi biztonságát. Beszélt továbbá a jelenleg szinte a nemzetgazdaság minden területét érintő munkaerőhiányról is.
Az MTSZSZ több ágazatban jelenlévő szakszervezet, így segíteni tudja a munkavállalók és munkalehetőségek kereslet-kínálatának összehangolását. A panelbeszélgetések további részében Magyarország top üzleti konferenciáiról, a marketing szerepéről, kihívásokról és vezetői sikertörténetekről hangzottak el igen érdekes előadások például a Rosatom, a BDO, valamint a Morgan Stanley vezetőinek részvételével.
(MTSZSZ)