Elkerülhetetlen az együttműködés

Július másodikán zárult a PDSZ hagyományos nyári szakmai rendezvénye, a PDSZ Akadémia. A rendezvényen felszólalt a Liga elnöke, dr. Mészáros Melinda is, aki az új szemléletmódot, a tisztességes munkát, a hatékony érdekvédelmet, a tagszervezetekkel való közvetlen kapcsolattartást, valamint a csapatmunka fontosságát hangsúlyozta.

Elkerülhetetlen az együttműködés

A PDSZ Akadémia főszervezője, Tollner József bevezetőjében emlékeztetett rá, hogy sokáig képezte polémia tárgyát a tagság körében, hogy a Ligában kell-e maradni vagy nem. Azóta már eldőlt, de talán az új elnök, dr. Mészáros Melinda még vonzóbbá teszi ezt a konföderációt.

Az új szemléletmód

A Liga elnöke bevezetőjében a korábbi közös munkáról, majd a Liga belügyeiről és a külügyeiről tartott aktuális tájékoztatást. Miért érdemes a Ligához, ehhez a szakszervezeti közösséghez tartozni - tette fel a kérdést előadása elején dr. Mészáros Melinda. "Én egy kicsit másfajta szemléletmódot képviselek, mint a korábbi vezetők. Tisztességesen, erkölcsösen, mindenki számára elfogadható módon, a valóságtól, a tagszervezetektől nem elszakadva szeretném vezetni a konföderációt. A közvetlen kapcsolattartás híve vagyok, ezt kell megalkotni a szakszervezeti szövetség színterén is" - hangsúlyozta, majd az érdekegyeztetés egyes színtereit és azok jellemzőit ismertette röviden.

Az érdekegyeztetés színterei

A versenyszféra konzultációs fórumán (VKF) legközelebb a miniszterelnök is részt vesz - mondta el a jó hírt a Liga elnöke. Itt tárgyaljuk meg a minimálbért, a garantált bérminimumot és a szokásos bérajánlatot is. Beszélt az NGTT-ról (Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács), a klasszikus érdekegyeztetés fórumáról, mely sajnos mára már kiüresedett. Sok a fórumon résztvevő, így nem lehet hatékonyan együttműködni, a mindennapi életünkre nincs kiemelt hatással, esetünkben a VKF és az OKÉT a fontos - tette hozzá, majd kiemelte azt is, hogy folyamatosan ki kell kérni a tagszervezetek véleményét. A háttérintézmények megszüntetése kapcsán közös konföderációs nyilatkozat született. Féltjük a kollégákat, féltjük, hogy sokan elveszíthetik munkahelyeiket.

Szeretnénk megelőzni a bajt és felhívni a döntéshozók figyelmét az anomáliákra, de a kéményseprők ügyében is fellépünk - tette világossá a Liga elnöke.

A tisztesség és a másik megbecsülése nagyon fontos, eldöntöttük, hogy az nyilatkozik elsőként, akit a téma, a probléma a legközvetlenebbül érint. Példának okáért, a pedagógusok esetében a SZEF és a Liga. Ezek ugyan gesztusoknak tűnnek, de az elmúlt években erre sem volt példa. Az országos érdekegyeztetésben elkerülhetetlen a konföderációk együttműködése, az egységes álláspont képviselete. Azt szeretném elérni, hogy a döntéshozatal után már ne legyenek ellenvélemények, a közös álláspontok mellett kell felsorakoznunk. Július 8-án Liga Tanács ülést tartunk, a 2017/2018-as évre vonatkozó bérfelzárkóztatási koncepciót szeretném a legfőbb döntéshozó fórumunk elé tárni.

A Liga változtatott eddigi magatartásán, hiszen korábban nem volt felhőtlen a viszony a többi szakszervezeti konföderációval - tájékoztatott a Liga elnöke, aki azt is elmondta, hogy a konföderációk vezetőivel heti rendszerességgel találkoznak, minden országos kérdésben együttesen lépnek fel, ügyek mentén, közös szakértői háttérrel dolgoznak. Nemcsak két évre, hosszabb távra is gondolkodnak a bérek, a munkaegészségügy és a nyugellátás kérdéseiben. Megközelítőleg 10 éves intervallumban dolgozunk, felzárkóztatásban gondolkodunk - nyomatékosította dr. Mészáros Melinda.

A belügyek

Januárban zilált helyzet, üres kassza, a nulláról való felállás fontossága jellemezte a LIGA Szakszervezeteket. Senki nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy kihúzza az alapokat az építmény alól. Jelentős létszámcsökkentést hajtottunk végre, olyanok maradtak, akik akarnak és képesek is tenni a szervezetért. Már nem vagyunk annyian, hogy elviseljük, ha valaki kihúz a csapatból. A tiszteletdíjakat felére csökkentettük, rengeteg felesleges és szükségtelen költségünk volt, a költséges szerződéseket felmondtam - tájékoztatott a Liga elnöke.

Napjainkban már új szolgáltatókkal, lényegesen alacsonyabb díjakért kötünk szerződéseket, de a régiós irodákat és infrastruktúrákat fenntartjuk. Tényleges vagyonfelmérő leltárt rendeltem el, bízom benne, hogy mindenki felveszi a ritmust - tette hozzá Mészáros Melinda, aki arról is informálta a PDSZ tagságát, hogy megfelelő ajánlat esetén eladják a Liga és a VDSZSZ 1/2-1/2 arányú tulajdonában lévő Ajtósi Dürer sori ingatlant. A VDSZSZ szeptemberben kiköltözik az ingatlanból, így az a Liga Szakszervezetek számára fenntarthatatlanná válik. A szolidabb, kisebb ingatlan terveink szerint fedezni tudja a konföderációs és tagszervezeti igényeket. Az új épületre az eladási érték egynegyed részét szántuk, a háromnegyedet pedig a tartalék képzésére fordítjuk - hangzott el a Liga elnökétől, aki még arról is beszélt, hogy a LIGA és a VDSZSZ összefonódása kibogozhatatlanak tűnik, de közösségi összefogással, a tagszervezetek támogatásával a vállalás megoldható. A Liga az elmúlt években bezárkózott mind lelkileg, mind fizikálisan is, most kinyitottuk ajtóinkat, ha elintéznivalótok van Budapesten, gyertek, beszélgessünk bátran. Adjatok ötleteket, témajavaslatokat. Nem mi akarjuk megmondani, mit és hogyan oldjunk meg, mondjátok meg Ti - ezekkel a szavakkal hívott párbeszédre Mészáros Melinda, aki azt is felajánlotta, hogy nemcsak munkajogi kérdésekben, hanem családjogi és pogári jogi ügyekben is rendelkezésre állnak a Liga központjában.

Az összefogás és az akarat

A Liga elnökétől arról értesülhetett a PDSZ tagsága, hogy csapatbeszélgetéseket szerveznek, legközelebb július 11-én, Szegeden találkoznak a szakszervezeti tagokkal. Az összefogásnak és az akaratnak van itt az ideje, hiszen nem az anyagi források határozzák meg a jövőnket, hanem a közösségi munka. A közszféra vonatkozásában minden olyan területtel felvettem a kapcsolatot, amely fontos számunkra. A problémafelvetést, a szakszervezeti, munkavállalói igényeket minden tagszervezettől bekértem, de azt ne várja el tőlem senki, hogy én majd mindenki helyett gondolkodom, én csupán egy tagja vagyok az elnökségnek - hívta fel a figyelmet a Liga első embere.

A fórum

Az előadást követően kérdéseket tehettek fel a PDSZ Akadémia résztvevői. Ennek során Mendrey László PDSZ elnök megfogalmazta, hogy minden szakszervezetnél sok a potyautas, de van-e elgondolás az ügyben, hogy a hihetetlen passzivitás ellen mit lehet tenni. Amíg a nyugati társadalmakban játszva kiviszik a szakszervezetek a százezreket az utcára, hazánkban ez szinte lehetetlen. Nagyon nehéz megmozdítani az embereket, sőt szinte lehetetlen a megfásult, fáradt embereket sztrájkolni, tüntetni hívni. Nem akarnak konfrontálódni az embertársaink, nem veszekszik már szinte senki a munkáltatóval, inkább elmegy máshová dolgozni. A felelőtlen gondolkodás, a potyautas-szindróma miatt szinte lehetetlen megszólítani az embereket, mert a sajátosságok miatt a szakszervezet szinte mindenkit képvisel - fűzte hozzá Mendrey László elnök.

Becsületesség, egyenesség, kitartás, most érzem először, hogy itt van dolgom - mondta az egyik PDSZ tag, aki megköszönte a Liga új elnöke által megfogalmazott hitvallást és szemléletmódot és támogatásáról is biztosította.

A konzultáció végén komoly szolgáltatási csomagról is beszélt a Liga elnöke. Elmondta, hogy számos szolgáltatóval létezik már megállapodás, illetve tervezik új kontraktusok létrejöttét. Ennek érdekében megkeresték a MOL-t, az Aldi-t és a Lidl-t is. A szolgáltatási tanácsadók jól végzik munkájukat, de még mindig rengeteg szakszervezeti tag nem tudja, hogy kártyájával milyen szolgáltatást és hol vehet igénybe. Mészáros Melinda Liga elnök hozzátette: az ideiglenes Liga tagkártyák készülnek, több intézmény együttműködésében pedig új tagkártyák kiadását is tervezik.

A PDSz tagjai az előadás végén bizalmukról és támogatásukról biztosították a Liga új elnökét.

A PDSZ nyári továbbképzésén részt vett és felszólalt Mendrey László, a szervezet elnöke, Pölöskei Gáborné, a KlIK elnöke, Ercse Krisztina és Nahalka István oktatási szakértők, dr. Nyitrai Károly és Pongrácz Tibor munkajogi szakértők, Nagy Emese kommunikációs szakértő és Fügedi Beatrix szakképzési szakértő is.

Szita Róbert nyomán 

pdsz.hu