Kiszervezések a vízügyi ágazatban?

A vízügyi- és a közúti közlekedési ágazat többségi állami tulajdonú vállalatainak dolgozóit hónapok óta izgalomban tartják a várható kiszervezések és azokkal együtt járó elbocsátások. A két ágazati szervezet közösen egyeztetett.

Kiszervezések a vízügyi ágazatban?

Az elbocsátások pedig a családok életének ellehetetlenülését vonják maguk után - aggódnak az ágazati szakszervezetek. A VKDSZ és a KKSZ ugyan folytatott a korábbiakban megbeszéléseket a főtulajdonos képviselőivel a témában, de ezek a probléma fölvetésen és néhány kérdés megvitatásán túl nem hoztak megnyugtató eredményeket.

A közös munkavállalói aggodalmak együttes föllépésre sarkallta az érintett szervezeteket. Együttműködésük első lépése az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-nél kezdeményezett konzultáció volt. Június 7-én dr.Tari István társaságokért felelős igazgató fogadta Fürjes-Gábor József és Baranyai Zoltán elnököket. A megbeszélésen jelen volt még a két ágazati munkaadói szervezet egy-egy képviselője is, dr. Jelen Tamás a MaVíz alelnöke és Úti Csaba a KKVSZ elnöke.

Az egyeztetés témája a kiszervezések várható területei, módjai és garanciái voltak. Dr. Tari István a bérszámfejtés, a számvitel, a pénzügy egyes területeinek várható kiszervezését valószínűsítette, melynek megjelölt oka az, hogy a tulajdonos nagyobb rálátással és hatással lehessen ezekre a területekre.

A szakszervezeti vezetők hangsúlyozták, hogy első számú elvárásuk, hogy a folyamat ne járjon elbocsátásokkal, ne veszélyeztesse a munkahelyeket, valamint tegye lehetővé a bérek növelését. A munkavállalók képviseletében garanciákat kívánnak arra, hogy a tárgyalásokon elért eredmények a valóságban is realizálódjanak, és a korábban kiszervezett karbantartási feladatok, munkaszervezetbe történő visszakerülésére is térjen ki a tulajdonos vizsgálata.

Felek elkötelezték magukat a tárgyalások e körben történő rendszerességére vonatkozóan. Megfogalmazódott, hogy a kiszervezés miatti esetleges létszámcsökkenés évek alatt, ütemezetten és a természetes folyamatok, a nyugdíjazások, fluktuáció vagy más munkavállaló barát megoldások alkalmazásával fog megvalósulni. Közös kezdeményezés történt arra vonatkozóan, hogy e hónapban az MVM Kontó Zrt. vezetőivel való konzultáció keretében, a munkavállalói érdek-képviseleti szervezetek képviselői fölvethetik kérdéseiket, elmondhatják aggodalmaikat és megismerkedhetnek a cég működésével, céljaival, eredményeivel.

Fürjes-Gábor József, elnök VKDSZ,

Baranyai Zoltán, elnök KKSZ