Bérmegállapodás a Tüke Busznál
Sikeresek voltak a szakszervezet bértárgyalásai a pécsi Tüke Busznál. A buszvezetők alapórabérét és hűségpénzét is emelték, egyben megegyeztek több évre szóló, inflációhoz kötött bérfejlesztésben is.

Hétfőn délután megállapodott a pécsi Tüke Busz Zrt. vezetése és a cég mellett működő Független Demokratikus Szakszervezet (FDSZ) a buszvezetők béremeléséről.
Hofekker Ferenc, az FDSZ elnöke elmondta: a gépkocsivezetők alapórabére 3, a ledolgozott évek után járó hűségpénz pedig több mint 20 százalékkal emelkedik.
- Ez átlagban megközelíti a bruttó 6 százalékos béremelést - emelte ki Hofekker Ferenc. - A megállapodásnak köszönhetően minden sofőr fizetése növekszik, ám kiemelten dotálja a régebb óta a cégnél dolgozó szakembereket.
Hétfőn megegyezés született többek között egy tisztességes, inflációhoz kötött hosszabb távú, kiszámítható béremelésről is. Az elnök a szakszervezet egyértelmű sikereként értékelte a hétfői megállapodást, amire több mint egy éve vártak. Mint mondta: nem akartak többet, mint egy tisztességes béremelésről szóló ajánlatot, ezt hétfőn megkapták és el is fogadták.
- Rendkívül hálásak vagyunk az utasoknak és a tőlük az elmúlt időszakban érkezett pozitív visszajelzéseknek - utalt Hofekker a sztrájkkészültség és az éhségsztrájk hírének váratlanul pozitív fogadtatására. - Jól látszik, hogy hiába próbálták meg egyes önkormányzati lapok a sofőrök ellen hangolni a lakosság többi részét, az embereket nem lehet olcsó csúsztatásokkal félrevezetni. Nem értek el többet, mint hogy felszínen tartották a témát. Ám a pécsieknek az a rétege, amely rendszeresen utazik helyi járatú buszokon pontosan tudja, hogy messze nem vagyunk túlfizetve, és a céljaink is ugyanazok: fenntartható tömegközlekedés, amelyet finanszírozni tud tartani a város, az utazóközönség, és amelyből a tapasztalt, jó szakemberek sem szökdösnek külföldre.
Az FDSZ a megegyezést követően visszavonta a sztrájkkészültséget. A szakszervezet elnöke leszögezte: természetesen ezt követően is ugyanilyen kitartóan dolgoznak a munkavállalók jogaiért, az utasokért és a fenntartható pécsi tömegközlekedésért.