Pihenés a kukoricaföldön, vacsora reggel

Bár az elmúlt napokban javult a helyzet, továbbra is komoly problémák vannak a határon szolgálatot teljesítő rendőrök ellátásával - nyilatkozta a Hír TV-nek a Független Rendőr Szakszervezet területi vezetője.

Pihenés a kukoricaföldön, vacsora reggel

Demján Zsolt szerint gyakori, hogy a meleg vacsorát csak reggel, szolgálatba indulva kapják meg az egyenruhások és az állomány egy részének nem jut megfelelő szálláshely, ezért például a kukoricaföldön töltik pihenőjüket. Az érdekvédő szerint nem a pénz hiányzik a rendőrökhöz ellátásához, hanem a szervezéssel van probléma.

„Nagyon sok kollégánk kint a határ mellett 16-18 óra szolgálatot teljesít, sőt, van, hogy 24-27 órán keresztül dolgoznak a rendőreink, és sokszor vizet épphogy csak, de élelmiszert szinte nem is kapnak, és ha kapnak is, annak a minősége kifogásolható (...) A múlt hét második felétől - azt lehet mondani -, hogy javult a helyzet, hiszen, most már naponta egyszer azért valóban kapnak meleg ételt a kollégáink” - mondta televíziónknak Demján Zsolt, a Független Rendőr Szakszervezet észak-magyarországi területének elnöke.

Az Index egy név nélkül nyilatkozó forrására hivatkozva írta korábban: többször előfordult, hogy a röszkei rendőrök a 16-18 órás szolgálatban rádión kértek ételt és vizet, de nem kaptak. A rendőrség szerint a szolgálatot teljesítő egyenruhásoknak napi háromszori étkezést biztosítanak.