Munkakörülményeik javításáért tüntettek EDF Démász-dolgozók Szegeden

Munkakörülményeik javításáért tüntettek EDF Démász-dolgozók Szegeden az áramszolgáltató cég székháza előtt hétfőn. A demonstráción mintegy négyszázan vettek részt, sok dolgozó a cégcsoport formaruháját viselte, kezükben szakszervezeti zászlókat lobogtattak, és egy "Szociális párbeszédet akarunk, nem diktátumot" feliratú transzparenst feszítettek ki.

Munkakörülményeik javításáért tüntettek EDF Démász-dolgozók Szegeden

Dombi Jenő, a Démász Szakszervezet elnöke azt mondta, a tüntetéssel szeretnék elérni, hogy érdemi párbeszéd alakuljon ki a menedzsment és az érdekképviselet között a munkavállalókat érintő legfontosabb kérdésekben.

Az elmúlt évben a cég dolgozóinak létszáma több mint 17 százalékkal, 1200 alá csökkent - a munkavállalók túlnyomó többsége a kedvező juttatások miatt, önként döntött a távozás mellett - , az elvégzendő munka mennyisége azonban nem lett kevesebb, sőt bizonyos területeken nőtt is - hangsúlyozta az érdekképviseleti vezető. Megítélése szerint a menedzsment egyre nagyobb és nagyobb terhet ró a munkavállalókra, helyzetük fokozatosan romlik, ugyanakkor a tulajdonos a hálózatba egyre kevesebb pénzt fektet.

A cégvezetés a rezsicsökkentések mellett is a pénzügyi eredmény szinten tartását tartja a legfontosabbnak, holott még a válság legsúlyosabb időszakában sem fordult elő, hogy veszélyben forgott volna a csoport nyereségessége - mondta Dombi Jenő.

A szakszervezet képviselői petíciót juttattak el menedzsmenthez, ebben az érdemi szociális párbeszéd mellett követelték a munkahelyi balesetben elhunyt vagy súlyosan megsérült dolgozók, illetve családjaik helyzetének rendezését, a balesetek okainak teljes körű kivizsgálását, az átszervezések és leépítések miatt kialakult fokozott munkahelyi stressz kezelését, a munkavédelmi szabályok maradéktalan betartását és a munkakörülmények javítását.

démász