Demonstráció a VOSZ irodája előtt

A Mozdonyvezetők Szakszervezetét, a Vasutasok Szakszervezetét és a VDSzSz Szolidaritást tömörítő Vasutas Szakszervezetek Szövetsége 2013. április 11-én demonstrációt tartott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének központja előtt.

Demonstráció a VOSZ irodája előtt

A közeljövőben további tiltakozó akciókra is sor kerülhet, ha a VOSZ nem hajlandó felülbírálni elfogadhatatlan álláspontját, amivel sok százezer család életkörülményeit lehetetleníti el.

A munkaadói konföderáció ugyanis akadályozza a bérajánlás létrejöttét, és ezzel együtt azt, hogy a versenyszférába tartozó, valamint a köztulajdonban lévő vállalatoknál bérfejlesztésre kerülhessen sor.
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) munkaadói és munkavállalói oldala között hetekig tartó közös munka eredményeképp végre megállapodás-közeli helyzet alakult ki. A VKF-ben három munkaadói (AFEOSZ, MGYOSZ, VOSZ) és három munkavállalói (LIGA Szakszervezetek, MSZOSZ, Munkástanácsok) konföderáció vesz részt, közülük a VOSZ az egyedüli kerékkötője a megállapodás létrejöttének.

A MÁV Csoportnál - sok más vállalathoz hasonlóan - még csak el sem kezdődtek az idei bértárgyalások. Ez mindaddig így is marad, amíg létre nem jön a bérajánlás. A tét azonban még ennél is nagyobb. A Kormány ugyanis nem cáfolta: amennyiben a VKF munkaadói és munkavállalói oldalának tagjai megállapodnak a bérajánlás mértékében, úgy azt önmagára nézve is kötelező érvényűnek tekinti. Így hosszú idő után első alkalommal a köztulajdonban lévő vállalatok dolgozói is bérfejlesztésben részesülnének.

A Vasutas Szakszervezetek Szövetsége a 2013. évi infláció mértékét elérő, január elsejéig visszamenőleges hatályú bérfejlesztést tart elfogadhatónak. Ehhez az inflációt kiegyenlítő mértékű bérajánlásra lenne szükség, ami pillanatnyilag már csak és kizárólag a VOSZ aláírásán múlik.

A közeljövőben további tiltakozó akciókra is sor kerülhet, ha a VOSZ nem hajlandó felülbírálni elfogadhatatlan álláspontját, amivel sok százezer család életkörülményeit lehetetleníti el.


A demonstrációt szervező VASZ-t alkotó három vasutas szakszervezeten kívül a következő szervezetek támogatták jelenlétükkel a bérajánlást:

  • Balaton Volán Alkalmazotti Szakszervezet
  • Bányaenergia és Ipari Dolgozók Szakszervezete
  • Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet
  • Egyesült Villamos-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége
  • Elektronikai Dolgozók Szabad Szakszervezete Tiszaújváros JABIL
  • Független Rendőr Szakszervezet
  • Honvéd Szakszervezet
  • Központi Rendőr Szakszervezet
  • Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete
  • Paksi Atomerőmű MÉSZ
  • Paksi Atomerőmű PADOSZ
  • Paksi Atomerőmű ADÉSZ
  • Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete
  • Rendőr Szakszervezetek Védegylete
  • Vasutasok Szakszervezete Országos Nyugdíjas Szervezete
  • Vegyipari munkavállalók Független Szakszervezete Kazincbarcika

Köszönjük mindenkinek a támogatást, azoknak is, akik nem tudták a helyszínen jelezni jelenlétüket!

demonstráció VASZ