Ülésezett a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács

2012. november 5-én a Nemzetgazdasági Minisztérium Könyvtár termében tartotta rendes gyűlését a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács (NSZFT). Az ülés napirendjén szerepelt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) beszámolója az Euroskills 2012 versenyen a magyar csapat által elért eredményekről.

Ülésezett a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács

Megvitatásra kerültek szakképzést érintő jogszabályok, úgymint a 2013/2014-es tanév szakmaszerkezeti, illetve hiány szakképesítésekre vonatkozó javaslatok, valamint egyes szakképzési tárgyú kormányrendeletek.

Döntések meghozatalára került sor az Emberi Erőforrás Minisztériuma (EMMI) által javasolt szakképzési támogatások ügyében.

Az NSZFT döntése értelmében, a Szakmacsoportos előkészítő érettségi tantárgyi verseny 2012-2013 évi feladatai ellátásának támogatására 25 millió Ft, a Speciális szakiskolák tanulmányi versenyének 2012-2013 évi feladatai ellátásának támogatására 10 millió Ft került elfogadásra. Az NSZFT elfogadta az EMMI előterjesztését, mely a szakiskolai és szakközépiskolai általános műveltséget megalapozó oktatás kerettanterveinek kialakítását és fejlesztését célozza meg, valamint ehhez kapcsolódó kutatási és monitoringtevékenységre vonatkozó igényt, erre a célra 105 millió Ft támogatás odaítéléséről döntött. A Tanács a továbbiakban megvitatta és elfogadta az EMMI támogatás kérelmét, amelyben az Oktatási Hivatalok képzési feladatainak ellátáshoz 60 millió Ft támogatást kért a minisztérium.

Az NSZFT ülésén beszámolók hangzottak el a Munkaerőpiaci Alap (MPA) képzési alaprész terhére az EMMI jogelődje által indított programok teljesítéséről, többek között a Zánkai Gyermek és Ifjúság Centrum Kht.-val való együttműködésben kialakított idegenforgalmi gyakorlati képzőhely 311.9 millió Ft-ba kerülő megvalósulásról. Beszámoló hangzott el a szintén a Zánkai Gyermek és Ifjúság Centrum Kht. fenntartásában lévő Egry József Középiskola, Szakiskola és Kollégium épületein, valamint az iskola használatában lévő szabadidős létesítményeken 331,6 millió Ft értékben, és a zánkai Sportcentrum felújítására nyújtott 206,9 millió Ft-ban végrehajtott felújításokra nyújtott támogatások felhasználásról. Az NSZFT megtárgyalta és tudomásul vette a Nemzeti Munkaügyi Hivatal által benyújtott, a Budapesten megvalósított Életpálya-tanácsadás és Szakpolitika 6. Világszimpózium előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos feladatok ellátásáról szóló beszámolót.

Az ülés záró napirendjeként a Tanács megalakította az NSZFT Pályaorientációs Bizottságát. A tíz fős bizottság munkájában történő részvételre felkérést kapott Bocsor István a LIGA által delegált NSZFT tag. A bizottság feladata lesz szakmai véleményt formálni, javaslatot tenni a nemzeti hatásszintű pályaorientációs fejlesztésekre, módszerekre, szakmai kapcsolatok kialakítására vonatkozóan. A Bizottságnak együtt kell működnie a kamarákkal, a megyei Fejlesztési és Képzési Bizottságokkal és az Oktatási Hivatallal. Támogatnia kell minden olyan törekvést, amely a pályaorientáció, és a szakképzési tevékenység hiteles bemutatását segíti elő a szaksajtón keresztül. A Bizottság véleményez és támogat minden olyan szakmai és módszertani kezdeményezést, amely a pályaorintáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése című pályázati program részéről érkezik. A Bizottságnak figyelemmel kell kísérnie az Európai Unió, az OECD, ENSZ, ILO, és egyéb nemzetközi szervezetek pályaorientációval kapcsolatos aktuális állásfoglalásait.

A tájékoztatást összeállította: Bocsor István, NSZFT tag