Hogyan nőhet a kollektív szerződéses lefedettség?

A szakszervezetek azért lobbiztak, hogy az EU 2022 őszén elfogadott minimálbér-irányelve a kollektív tárgyalások előmozdítását is előírja. Eszerint, ha egy tagállamban a munkavállalók kevesebb mint 80 százaléka dolgozik kollektív szerződések által kötött vállalatoknál, a kormánynak – a szakszervezetek és a munkáltatói szövetségek részvételével – nemzeti cselekvési tervet kell kidolgoznia, konkrét intézkedésekkel, egyértelmű ütemtervvel, rendszeres felülvizsgálattal és frissítéssel.

Az Európai Szakszervezeti Intézet szakértője, Dr. Torsten Müller, a német Gazdaság- és Társadalomkutató Intézet (WSI) professzorával, Dr. Thorsten Schultennel együtt megvizsgálta, mi valósult mindebből meg. Az eredmény kijózanító: ha egyáltalán benyújtottak tervet, akkor a „puha” intézkedések, a homályos megfogalmazások és a nem kötelező érvényű ütemtervek dominálnak.

Az OECD 2025 őszi adatai szerint jelenleg csak kilenc EU-országban van 80 százalék feletti kollektív tárgyalási lefedettség: Olaszországban, Belgiumban, Ausztriában, Franciaországban, Spanyolországban, Finnországban, Svédországban, Portugáliában és Dániában. Müller és Schulten szerint ebben két tényező játszik fontos szerepet. Egyrészt ezekben az országokban ágazati kollektív tárgyalási rendszer működik, amelyben az ágazati kollektív tárgyalások a tárgyalások fő szintje. Másrészt erős állami támogatás övezi a kollektív tárgyalásokat – például mechanizmusok a kollektív szerződések egész ágazatokra való kiterjesztésére.

Az irányelv szerint a fennmaradó 18 országnak 2025 végéig cselekvési tervet kellett benyújtania az Európai Bizottságnak. 2026 májusára tizenketten teljesítették ezt a kötelezettséget.

A hat lemaradó: Horvátország, Ciprus, Németország, Magyarország, Luxemburg és Szlovénia.

Az értékelés szerint a tizenkét benyújtott tervnek csak körülbelül a fele tartalmazza az előírt konkrét ütemtervet. Két esetben az információk „rendkívül homályosak”, három ország pedig egyáltalán nem nyújtott be ütemtervet. A végrehajtást mindössze öt államban kíséri majd egy „háromoldalú bizottság”, amelyben szakszervezetek, munkáltatói szövetségek és az állam vesz részt. Hat esetben külön költségvetés áll rendelkezésre az intézkedések finanszírozására.

A „puha” intézkedések dominálnak

Nyolc állam például javítani kívánja a kollektív tárgyalások lefedettségének kiszámításához használt adatbázist, tíz a PR-munkát kívánja bővíteni, kilenc pedig kutatási projekteket kíván indítani a kollektív tárgyalásokkal kapcsolatban.

Tíz akcióterv rendelkezik a szociális partnerek támogatásáról a tárgyalások lebonyolításában képzések, irányelvek vagy kézikönyvek formájában. A szakszervezetek vagy a munkáltatói szövetségek szervezeti erejének megerősítésére irányuló konkrét intézkedések viszont meglehetősen ritkák, magyarázzák a szakértők. Legalább néhány kivétel akad: Írország javítani akarja a szakszervezeti képviselők jogi védelmét és a vállalatokhoz való hozzáférést, Hollandia biztosítani akarja a szakszervezetek függetlenségét. Észtország és Lengyelország adó- vagy jogi előnyöket tervez a kollektív tárgyalásokban részt vevő vállalatok számára.

Az elemzés szerint a kollektív tárgyalások ágazati szintjének megerősítésére irányuló intézkedések meglehetősen kiábrándítóak: „Lényegében nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatokra korlátozódnak.” Többek között Csehország, ahol az ágazati kollektív tárgyalások nagyobb pénzügyi támogatásban részesülnek, és Görögország, amely elősegíti a kollektív szerződések kiterjesztését, pozitívan kiemelkedik. A kollektív tárgyalások általános előmozdítását célzó konkrét intézkedések többek között Románia és Szlovákia napirendjén szerepelnek, amelyek a munkaügyi felügyelőségek kapacitását kívánják megerősíteni. Görögország bejelentette, hogy felgyorsítja az egyeztetési eljárásokat, és biztosítja a kollektív szerződések teljes utóhatását.

Görögország, az oszályelső 

A görög terv példamutató módon teljesítette az irányelv összes tartalmi és eljárási követelményét, és az egyetlen, amely háromoldalú megállapodáson alapul. A már végrehajtott jogszabályváltozások jelentősek, ugyanakkor létezik egy konkrét ütemterv, a munkaügyi felügyelőség szisztematikus értékelést és ellenőrzéseket végez.

A legtöbb más terv viszont lényegesen gyengébb, vonják le a következtetést a kutatók. „Sok nemzeti cselekvési terv alig tartalmaz többet szándéknyilatkozatoknál.” Gyakran a legkisebb közös nevező kifejeződései, amelyben a szakszervezetek, a munkáltatók és az állam meg tud egyezni. Az a tény, hogy egyes országok egyáltalán nem nyújtottak be tervet, valószínűleg ezzel a széthúzással függ össze.

(Az Európai Szakszervezeti Intézet tanulmánya alapján)