Ha a jövedelem csökken ...

A gazdaság lassulása olyan feladatokat is hoz, amellyel korábban nem kellett szembenézni – mondja dr. Bognár Ferenc, a LIGA Vas és Fémipari Szövetségének elnöke. A szövetség a győri Logisztikai Dolgozók Független Szakszervezeténél aláírásgyűjtési akciót szervezett, mert - legalábbis a mai állás szerint - a munkavállalók komoly jövedelemcsökkenést szenvednek el. A győri szervezet elnöke, Misik Krisztián, az LDFSZ elnöke elmondta, több százan töltötték ki a tiltakozó ívet, és a vezetőséghez fordultak, hogy tárgyaljanak az intézkedésekről.

Ha a jövedelem csökken ...

Dr. Bognár Ferenc elmondta, a Logisztikai Dolgozók Független Szakszervezete segítséget kért, mert a kollektív szerződésük megszűnt, és munkáltató elvonta a 13. havi fizetés jelentős részét, továbbá megszüntette a (havi szinten 10 százalékot jelentő) jelenléti pótlékot.

– A LIGA Vas és Fémipari Szövetség (LVFSZ) nevében azt tanácsoltuk a tagszervezetünknek, hogy kezdeményezzen egy aláírásgyűjtést a munkavállalók körében, és sürgesse a tárgyalások újrakezdését a vállalat vezetőségével. Az LVFSZ felajánlotta jogi szakértőjét, illetve a gazdasági szakértőjét is a tárgyalásokhoz.

– Sajnos, kiderült, hogy ez alkalommal nem a béremelés a tét, hanem a munkáltató által bejelentett jövedelemcsökkenésről kell tárgyalni. Teljesen új jelenség, hogy bércsökkenéssel kell szembesülnük. Azt gondolom, hogy ezt a munkavállalók nem tudják elfogadni. Hogy nyomatékot adjunk a dolgozók véleményének, online kérdőívvel kérdeztük a munkavállalókat, illetve aláírásgyűjtést indítottunk a gyárban, hogy felmérjük, a munkavállalók mennyire elégedetlenek és mit gondolnak a munkáltatói intézkedésekről.

– Mindez egyoldalú munkáltatói intézkedés volt?

Dr. Bognár Ferenc: – A jogi helyzet az, hogy 2025. december elsejétől megszűnt a kollektív szerződés. Az év végi munkarendről, a téli leállásról már rendelkezett a munkáltató, ennek ellenére mégis sikerült tárgyalásra rábírnunk a munkáltató képviselőit, és reméljük, hogy ezen a tárgyláson eredményt is elérhetünk.

– Több százan töltötték ki a dolgozói elégedettségi felmérést – de ez inkább elégedetlenségi felméréssé vált – mondja Misik Krisztián, aki az LDFSZ nevében 2025. december 10-én tiltakozó levelet írt a vezetőségnek. Hozzáteszi, a Logisztikai Dolgozók Független Szakszervezete úgy látja, a helyzet kritikus. Bár a cég stabilitását és a dolgozók jólétét egyaránt szem előtt tartjuk, az elégedettségi felmérés eredményei rendkívül aggasztóak.

– Azt tudjuk, hogy a gazdasági helyzet nem felhőtlen; mégis, mi a fő oka ennek az elégedetlenségnek?

Misik Krisztián: A dolgozók nem hajlandók elfogadni a juttatási rendszerben történt változásokat. A béremelés elmaradása, a 13. havi juttatás jelentős csökkentése, de különösen a jelenléti bónusz elvétele mély elégedetlenséget szült. Az emberek ezt tisztességtelen lépésnek érzik, és sajnos ez már mérhető károkat okozhat.

– Milyen károkról beszélhetünk? Mennyire érezhető ez a cég működésén?

Misik Krisztián: A negatív reakciók máris látszanak, és hosszabb távon az egész céget veszélyeztetik. A dolgozók elbizonytalanodtak a jövőjüket illetően, és ez súlyosan rontja a munkamorált. Ilyenkor nem meglepő a hirtelen megnövekedett táppénzes napok száma, vagy épp a teljesítmény csökkenése.

Ráadásul a bizonytalanság és a bónusz elvétele egy negatív spirált indíthat el, ami paradox módon plusz költségeket generál: például a megnövekedő táppénzes esetek száma, a megemelkedő a túlórák száma, ami anyagilag is nagyobb terhet ró a cégre, mint a bónusz kifizetése lett volna. Jelentős számú dolgozó mínusz órákkal zárja az évet, és a vezetők is elbizonytalanodhatnak.

– Mi a szakszervezet konkrét javaslata? Nyomásgyakorlás, sztrájk?

Misik Krisztián: Mi az együttműködést keressük. Nem a konfrontáció a cél, hanem az, hogy közösen találjunk egy olyan megoldást, ami helyreállítja a dolgozói bizalmat, erősíti a munkamorált, és biztosítja a cég hatékony működését is. Ezért kértük a vezetést, hogy a következő napokban jelöljön ki egy tárgyaló delegációt a konstruktív egyeztetés megkezdéséhez. Felül kell vizsgálni a juttatási rendszert és a többi intézkedést, amely a dolgozói elégedetlenséget okozza.

– Az, hogy több száz dolgozó állt a szakszervezet mellé, segít-e a tárgyalásokon?

Misik Krisztián: Hiszünk abban, hogy ez erős jvisszajelzés. És abban is, hogy a dolgozók bevonásával és a szakszervezettel való együttműködéssel elkerülhető a helyzet további romlása. Várjuk a vezetőség pozitív válaszát, reméljük, a tárgyaláson megértik az érveinket.

k.l.