A tagok a befizetett tagdíjnál lényegesen nagyobb összeget kapnak
Bazsik Istvánt, a Honvéd Érekképviseleti Szervezet elnökét arról kérdeztük, hogy azután, hogy a törvényi kötelezettségeknek eleget téve a Honvédszakszervezetből Honvéd Érdekképviseleti Szervezetté alakult, hogyan sikerült a honvédek érdekképviseletét továbbra is ellátni, illetve hogyan szervezték újjá a szervezetet.
- 2023 novembere valóban nagy fordulópont volt a HÉSZ életében. Az alaptörvény akkori módosításának értelmében a hivatásos katonák esetében szakszervezet nem működhet és hivatásos katona a szakszervezet tagja nem lehet. Ennek következményeként át kellett gondolnunk, hogyan működünk tovább. Ekkor a Honvédszakszervezet átalakult Honvéd Érdekképviseleti Szervezetté, amely nemcsak nevében, de jogállásában is változást jelentett. A szakszervezeti speciális civil formáról általános egyesületi formára váltottunk. Ez a munka természetesen nem volt örömteli pillanat, különösen úgy, hogy körülbelül egy órát lehettem szakszervezeti elnök, majd ezt követően rögtön azokról az átalakításokról kellett dönteni, amelyek lehetővé tették, hogy a szervezet működése stabil maradjon. Hozzá kell tennem, hogy a 2000-es évek elején a szakszervezeti jogok közül többet birtokolt a szervezetünk, ám ezek 2023-ra fokozatosan megszüntetésre kerültek jogszabályi úton. Ekkor már nem volt munkáltatói tagdíj levonásunk, munkaidő megváltásunk, kifüggetlenítésünk, illetve soha nem volt sztrájkjogunk és kollektív szerződés kötési jogunk. Ahogy ebből is látszik, hogy amikor a szervezetet átvettem, már csak nevében voltunk szakszervezet.
- Hogyan alkalmazkodott a HÉSZ ehhez a helyzethez?
- A szervezeti változáson kívül, számos módosítást hajtottunk végre a működésben is. Egyrészt a klasszikus szakszervezeti jellegű munkáról átálltunk egy szakmai érdekképviseleti arculatú és habitusú tevékenységre, ami azt jelenti, hogy nem csak a probléma feltárással foglalkoztunk, és nem csak a problémát vittük, hanem írásos kidolgozott módosító javaslatokkal készülünk minden egyes tárgyalásra. Emellett az egy csatornás kommunikáció helyett lassan átálltunk arra, hogy minden problémát kompetencia szinteknek megfelelően kategorizálva az azért felelős vezetőkkel igyekszünk megtárgyalni. A HÉSZ-nek speciális helyzete van, hiszen közszférás ágazati szintű egységes szakszervezetként, munkahelyi, csúcsvezetői szintű munkáltatói, és a humán erőforrás menedzsment jogi szabályozása miatt kormányzati (miniszteriális) szintű egyeztetést is kell végeznie. Ennek megfelelően az egyes ügyek mentén mindig mérlegelendő, hogy melyik szinttel szükséges és hatékony a tárgyalás.
- A tagság hogyan viszonyul az új arculathoz? Számukra hogyan nyilvánul meg ez a fajta szervezeti változás?
- A tagság az érdekegyeztetés vonatkozásában jelenleg két irányból érezheti a jelentős változást, egyrészt helyi szinten megjelennek az érdekképviselet vezetői és személyes tájékoztatókat tartanak, másrészt kormányzati egyeztetésekről vagy a munkáltatói megbeszélésekről napi szinten kapnak tájékoztatást. Ehhez megújítottuk online kommunikációs felületeinket, nagyon erős a Facebook oldalunk látogatottsága, emellet az e-mail címmel rendelkező tagok rendszeresen kapnak direkt mail üzeneteket. Saját mobil alkalmazást fejlesztettünk, és a honlapunk is megújult. Nagy figyelmet fordítunk arra hogy a megkereséseket két napon belül megválaszoljuk. Mindemellett az idei évben számos sikert is elkönyvelhetünk, hiszen a munkáltató számos juttatási elemet bővített jelentős mértékben, és 2026-ban is komoly illetmény és illetményen kívüli juttatás növekedés várható.
- Ugyanakkor a nem tagok is megkapják az előbb felsorolt juttatásokat.... miért érdemes mégis a Honvéd Érdekképviseleti Szervezetbe belépni?
- Számos szolgáltatással próbáljuk elérni, hogy a tagok a befizetett tagdíjnál lényegesen nagyobb összegű pénz megtakarítást tudjanak elérni.
Ezek közül kiemelendő, hogy minden tagunk alanyi jogon részesül háromszázezer forintig terjedő érett biztosításban, 600000 ft-ig terjedő gondatlan károkhozás esetére vonatkozó biztosításban, 10000-től 50000 ft-ig terjedő szociális segély lehetőségében, 38600 forint összegben- Alanyi jogon kaphat temetési segélyt a közeli hozzátartozók után, továbbá üdültetési, mobiltelefonszolgáltatói, és egyéb kedvezményeket is nyújtunk.
Egyedi szolgáltatásként az egészségpénztári tagok részére biztosítjuk a soron kívüli mr és ct szolgáltatás elérésének lehetőségét amennyiben a prémium egészségpénztár tagjai.
Legújabb szolgáltatásunk keretében a metro áruházak segítségével jelentős árkedvezménnyel juthatnak tagjaink az áruházban megjelölt 6000 termékhez. Ez utóbbi szolgáltatással egy családi nagy bevásárlás esetén a tagdíj többszöröse en is megtakarítható. Emellett pedig jelenleg 4000 Ft benzinutalványt is kap az aki, 40000 Ft fölötti vásárlást bonyolított le.
Jogsegélyszolgálatunkat is ingyenesen vehetik igényben tagjaink. Ez a jelentős több 10000 Ft-os ügyvédi óra a díjat figyelembe véve alkalmanként is az éves tagdíj összegének megfelelő ingyenes szolgáltatást jelent.
Összességében úgy gondolom, hogy tagjaink jelenleg, ha támogatnak minket havonta egy ebéd menü árával, akkor, jól használva a szolgáltatásainkat, ennek sokszorosát tudják megtakarítani.
Ezek szerint üzleti is és érdekvédelmi vonalon is menetel a HÉSZ...
- Egyértelműen az érdekképviselet a fő csapásirány, ám mivel az emberek túlnyomó többségének életében ritkán van szüksége konkrét érdekképviseleti segítségre, igyekszünk olyan szolgáltatásokat kiépíteni amelyekkel a mindennapokban is megerősítjük azt hogy mellettük állunk és közösen többre jutunk.
b-
