Az LVFSZ a bértárgyalásokra készül

2025. november 12-én a LIGA Vas- és Fémipari Szövetsége a 2026. évi bértárgyalásokat megelőzően műhelymunkát szervezett a LIGA Szakszervezetek székházában. Az eseményen az országos bértárgyalásokról és a várható gazdasági folyamatokról dr. Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke, valamint  a vállalati bértárgyalások tapasztalatairól Molnár-Vojtkó Tünde szakértő adott elő. 

Az LVFSZ a bértárgyalásokra készül

Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke előadásában részletezte mindazokat a kérdéseket, amelyek a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséhez kapcsolódnak, és hangsúlyozta, hogy megváltozott a munkaerőpiaci helyzet. A gazdaság növekedési adatai – és ez nem csak hazai jelenség – elmaradnak a korábban prognosztizált mértéktől. Mindez szükségessé tette a hároméves megállapodás újratárgyalását. Úgy fogalmazott, hogy körvonalazódni látszik egy megállapodás a felek között, azonban ezt a három munkáltatói szervezet közül egy még nem fogadta el, így a tárgyalások folytatódnak a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának keretei között.

A 2026-os bértárgyalások nem lesznek egyszerűek – erősítette meg Molnár-Vojtkó Tünde is, aki előadásában azt is vizsgálta, mennyiben volt profit-vezérelt illetve bérköltség-vezérelt az infláció az elmúlt években, különösen a kiugró értékeket produkáló 2022-2023-as évben. Ezzel kapcsolatban megállapította, 2023-ban több vállalatnál is megjelent az egyösszegű kifizetés, mint opció a reálbérek szinten tartására, de a munkavállalóknak sokszor így is reálbér veszteséget kellett elszenvedniük.

Hozzátette, a 2025-ös évre vonatkozóan a minimálbér emelés a munkavállalók 17%-át érintette közvetlenül, de a bértorlódás elkerülése miatti béremelések közvetve egészen az átlagbérig (bruttó 650-700 ezer forintig) is kifejtették hatásukat. Az előadó áttekintette – az 1990-es évektől kezdve – az infláció és a reálbérek változásait, majd azt a módszert is górcső alá vette, amellyel Magyarországon az inflációt számolják. Elmondta, amennyiben más országokhoz hasonlóan, 25%-os súllyal számolnák Magyarországon is az ingatlannal kapcsolatos kiadásokat, úgy az infláció 6,7% lehetne. 

A program második felében az LVFSZ és LIMÉSZ tisztségviselői és munkavállalói munkamegbeszélésen vettek részt, amelyet a két szervezet elnöke dr. Bodnár Ferenc vezetett.  A munkamegbeszélés áttekintette a működés gyakorlati vonatkozásait, a GINOP pályázatból adódó kötelezettségeket és többek között azt a stratégiát is, amelyet a szervezet az elkövetkező időszakban ki kell, hogy dolgozzon. 

20251112_134217.jpg [md-600]

-k