Megújul a SZÉP Kártya
A korábbi 450 ezer forintról 570 ezer forintra emelkedik az adómentesen adható SZÉP Kártya juttatás maximális éves összege. Új alszámla, digitális hozzáférés és lakásfelújítási lehetőség: 2025. szeptember elsejétől változnak a SZÉP Kártya használatának feltételei.
A SZÉP Kártya juttatás adókedvezménnyel jár, ami azt jelenti, hogy a munkavállaló nettóban többet kap, mint amennyit az azonos bruttó bérjuttatásból kapna. De a munkáltatónak is érdeke a kisebb adóteher, mert így kevésbé kell a bérköltséget növelnie. Végül az államnak sem rossz a konstrukció, mert ezeket az összegeket egészségmegőrzésre, megelőzésre, vagy éppen a belföldi turizmus támogatására tudja felhasználni. Úgy tűnik, így mindenki számára előnyös konstrukcióról van szó, amely legutóbbi szabály-változásai szeptember elsején lépnek hatályba.
A jövőben a kártyabirtokosok kizárólag olyan helyeken tudják majd használni a SZÉP Kártyákat, ahol elektronikus terminál működik, viszont a SZÉP Kártyáknak minden digitális platformon működniük kell. Ez azt jelenti, hogy a kártyák fizikai formájuk mellett mobiltelefonos alkalmazásokban is elérhetőek lesznek, így megkönnyítve és gyorsabbá téve a fizetési folyamatot. Ezzel párhuzamosan nő az elfogadóhelyek száma. Az egyik nagy bank beszámolója szerint, január elseje óta több mint 3600 új elfogadóhelyet regisztrált, így összesen 46 ezer elfogadóhelyet tart nyilván!
A maximálisan adható keretösszeg is emelkedett e juttatási forma esetében: az eddig adható 450 ezer forint helyett már 570 ezer forintot kaphatnak éves szinten a munkavállalók. Ugyanakkor ebből az összegből 120 ezer forintot az újonnan bevezetett „Aktív Magyarok” alszámlára lehet utalni. Ez az új zseb az aktív életmód elősegítését szolgálja. Az ide utalt összeget kizárólag sportolással, szabadidős és rekreációs tevékenységekkel kapcsolatos szolgáltatásokra lehet felhasználni, például uszodabelépőre, sporteszköz kölcsönzésre vagy sportpálya bérlésre. Fontos, hogy ezt a zsebet csak a munkavállalók használhatják, a társkártyával rendelkezők nem.
A SZÉP Kártya egyenlegének 50%-a lakásfelújításra is fordítható. Ez a 2025. január 1-jei nyitó egyenleg és a 2025 folyamán utalt összegek 50%-ára vonatkozik. A felhasználási körbe számos termék beletartozik, mint például építőanyagok, festékek, bútorok, szerszámok és háztartási cikkek.
Természetesen a korábbi célokra is költhető a kártyára halmozott összeg, ilyen a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás (éttermi fogyasztás, vendéglátóhelyen történő fizetés, ételrendelés) vagy a különféle szabadidős tevékenységek (múzeumok, állatkertek, fürdők, sportpályák bérlése, stb.) Fontos tudni, hogy bizonyos élelmiszerboltokban, ahol van meleg konyha vagy bisztró részleg, továbbra is lehet fizetni a SZÉP Kártyával a helyben készített, meleg ételekért, de az a lehetőség, hogy élelmiszert lehessen vásárolni a kártyával, már 2023 végén megszűnt.
Nem árt arra sem figyelni, hogy a maradványösszegeket csak szeptember 20-ig lehet díjmentesen felhasználni. Ezt követően a maradványösszegre egyszeri, 15%-os díjat számíthatnak fel. Érdemes tehát ellenőrizni az egyenleget és lejárat előtt kiüríteni a zsebeket.
l-
