35 éves a DUNAFERR Ifjúsági Szervezet

A Szervezet alapításának 35. jubileuma került megrendezésre 2025. január 31-én Dunaújvárosban. Az ünnepségen részt vettek az IFI alapítói, jelenlegi és volt munkatársai, vezetői, Kismoni László, a DUNAFERR Ifjúsági Szervezet „Nemzedékünkért Alapítvány”-ának titkára, valamint a LIGA Szakszervezetek elnökségének képviselője, Dr. Bognár Ferenc.  

35 éves a DUNAFERR Ifjúsági Szervezet

Magyar Zoltán, a DUNAFERR Ifjúsági Szervezet elnöke elmondta, a vállalat nehéz helyzete miatt sokat gondolkodtak azon, hogy megrendezzék-e a 35 éves jubileumi ünnepségüket. Végül úgy döntöttek, hogy fontos, hogy a szakszervezet nem csak kedvező, de  kedvezőtlen körülmények között is létezzen, építse a közösséget, sőt, a jelenléte és működtetése még inkább fontos akkor, amikor válsághelyzetben kell helytállnia.

Magyar Zoltán elmondta, a rendezvényen ebben az évben is átadásra kerültek a 2024-es „IFI-ért Díjak” melyeket a szervezet elnökeként ő adott át. A díjazásban azon tisztségviselők részesülnek, akik alázatos munkájukkal évről évre hozzájárulnak a DUNAFERR Ifjúsági Szervezet működéséhez.

FDEA8F89-07DA-4774-AF14-A16702E7BB25.JPG [md-600]

Ezt követően dr. Bognár Ferenc a LIGA Szakszervezetek ajándékát adta át, felelevenítette a közel 20 éves közös munka során az átélt megbeszélések, képzések, közös tárgyalások feszült és oldott pillanatait, valamint a jelen helyzetben is reményteljes jövő kívánt a szervezetnek.

A beszédek elhangzása és a díjak átadása után jubileumi vacsorával ünnepeltek a szakszervezeti tagok és a meghívottak.

l-