Kizárták a BKDSZ-t a Bér és Kollektív Szerződés tárgyalásról

2025. február 5- én a Budapesti Közművek Dolgozóinak Szakszervezete közleményt juttatott el a LIGA Szakszervezetek számára, amelyben tiltakozik az ellen, hogy a szakszervezetet kizárták a MOHU BUDAPEST ZRT-nél a Bér és Kollektív Szerződés módosításának tárgyalásából.  

Kizárták a BKDSZ-t a Bér és Kollektív Szerződés tárgyalásról

A Budapesti Közművek Dolgozóinak Szakszervezete (BKDSZ) a MOHU BUDAPEST Zrt-nél is képviseleti joggal rendelkező, reprezentatív szakszervezetnek minősül. A BKDSZ rendelkezésére álló információi szerint a MOHU BUDAPEST Zrt. a BKDSZ, mint szerződő fél megkerülésével, a BKDSZ egyeztetésekbe való bevonása nélkül írt alá a BKDSZ, mint szerződő fél által korábban kötött kollektív szerződés módosítására irányuló okiratot, valamint anélkül kötött bérmegállapodást a HVDSZ 2000 Szakszervezettel, hogy az egyeztetéseken a BKDSZ jelenlétét és érdekképviseleti tevékenységének ellátását lehetővé tette volna.

Az Mt. 230. § alapján a munkavállalók szociális és gazdasági érdekeinek védelme, továbbá a munkabéke fenntartása érdekében a törvény biztosítja a munkavállalók részvételét a munkafeltételek alakításában, meghatározza a kollektív tárgyalások rendjét és a munkaügyi konfliktusok megelőzésére, feloldására irányuló eljárást. Az Mt. 270. § (2) szerint a szakszervezet a munkavállalók minden olyan szervezete, amelynek elsődleges célja a munkavállalók munkaviszonnyal kapcsolatos érdekeinek előmozdítása és megvédése.

Az előzőekben írtak alapján a munkáltatónak nem joga, hanem kötelessége, hogy a lehetővé tegye a szakszervezeti feladatok ellátását, melynek részét képezi a munkavállalói jogokat és érdekeket érintő egyeztetéseken (pl. bértárgyalásokon, kollektív szerződést érintő tárgyalásokon) való részvétel. Mind ezekhez kapcsolódóan kiemelést érdemel az Mt. 272. § (6) bekezdése, mely alapján a „szakszervezet joga, hogy a munkavállalókat a munkáltatóval vagy ennek érdek-képviseleti szervezetével szemben anyagi, szociális, valamint élet- és munkakörülményeiket érintő jogaikkal és kötelezettségeikkel kapcsolatban képviselje.” A munkáltató nem jogosult arra, hogy ezen jogot a szakszervezettől egyoldalúan megvonja.

Az előzőekben írtakon túl szintén kiemelendő, hogy a BKDSZ a MOHU BUDAPEST Zrt-nél az Mt. 276. § (2) bekezdése szerinti reprezentatív szakszervezetnek minősül, így kollektív szerződéskötésre jogosult. Emellett a kollektív szerződés megkötésével és módosításával kapcsolatos egyeztetéseken való részvételét az is szükségessé teszi, hogy a BKDSZ a kollektív szerződés megkötésében és többszöri módosításában szerződő félként vett részt, így nélküle a kollektív szerződés nem módosítható. Az EBH 2002.684. kifejezetten rögzíti, hogy: „A kollektív szerződés módosítására csak azok a szakszervezetek jogosultak, amelyek az adott kollektív szerződést kötötték.

A MOHU BUDAPEST Zrt akadályozza a BKDSZ működését és nem a munkabéke fenntartására törekszik.

BKDSZ ügyvédi felszólítás keretében felszólítja a MOHU BUDAPEST Zrt vezetőségét, hogy a Kollektív Szerződés módosítás érvénytelenségét és hatálytalanságát okiratban rögzítse és ezen okiratot küldje meg a BKDSZ részére.

Amennyiben ez nem történik meg, a munkabéke fenntartását veszélyeztetik.

Budapest, 2025. február 5.

Lázár Lászlóné

BKDSZ elnök