11,3% Béremelésről született megállapodás Pécsett a Dohánygyárban
2025. évre átlagosan 11,3%-os béremelésről állapodott meg az EGYÜTT Érdekvédelmi Szervezet a BAT Pécsi Dohánygyárban.

A bértárgyalások már 2024 novemberétől zajlottak, mely tárgyalás sorozatban a második fordulótól az EGYÜTT Dohányipari Dolgozók Érdekvédelmi Csoportjának ügyvivője vezető szerepet töltött be. Kucsera Krisztián DDÉCS csoportügyvivőt a másik szakszervezet képviselője szóban kérte fel a tárgyalások vezetésére az érdekképviseleti oldalon.
Kucsera Krisztián elmondása szerint a tárgyalások jó légkörben zajlottak a munkáltatóval. Az eredményre azért is különösen büszke – azon túl, hogy jelentős béremelés tud megvalósulni a BAT-nál – mivel az EGYÜTT DDÉCS 2023. őszén alakult, így valamivel több, mint egy év működés után sikerült egy ilyen mértékű béremelésről megállapodni a munkáltatóval. A csoport a megalakulásakor többek között arra is vállalást tett tagjai irányába, hogy munkája során a reálbér értékének növekedést eredményező bérmegállapodásokra törekszik majd. Ennek a vállalásának a szakszervezeti csoport az 2025. évi bérmegállapodással eleget tudod tenni.
A Dohányipari Dolgozók Érdekvédelmi Csoportjának vezetősége a bérmegállapodásról szóló tájékoztatójukban megköszönte a tagok támogatását és bizalmát, továbbá valamennyi munkavállalót arra kért, hogy támogassák az érdekképviselet munkáját, és erősítsék a munkavállalói érdekvédelmet azzal, hogy belépnek az EGYÜTT Érdekvédelmi Szervezetbe.
Együtt Érdekvédelmi Szervezet