Mennyit ér egy kollektív szerződés?

– Azzal szembesültünk, hogy a munkavállalók egy része nem tudja, mennyit ér a kollektív szerződés, mi az, amit a szakszervezet képes elérni – magyarázza Kovács László, az Olajipari Szakszervezet elnöke a 2024. szeptember 12-én kezdődött bértárgyalások előtt –, ezért Excel-táblázatban mutattuk be, hogy a munkavállaló mennyivel kap többet a jelenlegi kollektív szerződés szerint, mint anélkül, a Munka Törvénykönyve alapján. .

Mennyit ér egy kollektív szerződés?

– Természetesen a pluszjuttatásokat évtizedek alatt, lépésről lépésre harcoltuk ki a társszakszervezetekkel közösen – folytatja a szakszervezeti elnök –, de fontos, hogy világossá tegyük: amíg a kollektív szerződésben biztosított, és a munkáltató által is elfogadott, az aláírását követően számára kötelezően teljesítendő juttatások a munkavállalók részére biztonságot nyújtanak. A Kollektív Szerződés nélkül mindezek csupán adhatóak, munkáltatói mérlegelést követően, a munkáltató saját hatáskörében dönthet róluk.

A Kollektív Szerződés sok olyan kérdést szabályozhat, melyet a Munka Törvénykönyve nem szabályoz, vagy nem ír elő. Mint pl. a délutáni műszak definíciója, műszakváltásért járó pótszabadság, munkaközi szünet a munkaidő része, karácsonyi jutalom, lojalitás bónusz. A függelékek szabályozzák többek között területekre lebontva a munkarendet, munkaidő beosztást. Ezek lényeges, ugyanakkor, nehezen forintosítható elemek. A munka törvénykönyve egy sor juttatást vagy nem szabályoz, vagy alacsonyabb mértékben szabályozza, mint a KSZ.

A kollektív szerződés fontos eleme a bérmegállapodás. Minden évben többkörös tárgyalások, egyeztetések alakítják ki a következő évre vonatkozó bérmegállapodást. Azonban nem csak az évente megújuló elemekről kell megállapodni, a határozatlan időre vonatkozó megállapodásokat is fenn kell tartani, meg kell őrizni.

Kovács László hozzátette, hogy a táblázatban csak a "forintosítható" elemeket tudták feltüntetni. Ebből is kitűnik, hogy azok a jogok, juttatások, amik ma már a mindennapjaink része, nem "alapvető jog", hanem a szakszervezetek több éves, évtizedes munkájának az eredménye. Ezeket az elemeket sok munkavállaló természetesnek, magától értetődőnek veszi.

Bértáblázat.PNG [md-600]

A táblázatban 11 éve munkaviszonyban lévő, MOL-nál dolgozó műszakos munkavállalót mutattak be, és egy átlaghoz közeli munkabérrel számoltak. Az Olajipari Szakszervezete honlapjáról letölthető táblázat ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy minden munkavállaló a saját adataival feltöltse, így sokkal pontosabb eredményhez jusson.

Kovács László hozzátette, a cégnél szeptember 12-én kezdődtek a bértárgyalások, amelyen a kollektív szerződés bérmegállapodás elemei fognak tárgyalási alapot képezni.

a tenykep.hu alapján