ALFÖLDVÍZ családi nap a Makói Hagymatikumban

2024. június 1-én, Makón, a Hagymatikum Gyógyfürdőben tartotta Családi Napját az ALFÖLDVÍZ Szakszervezet. A műsorokban gazdag eseményen a Víz Koalíció tagjai és az Alföldvíz Zrt. vezérigazgatója is megjelentek.

ALFÖLDVÍZ családi nap a Makói Hagymatikumban

Ebben az évben is megtartotta Családi Napját az ALFÖLDVÍZ Szakszervezet. A rendezvényre a szakszervezet tagjai és a családtagok is meghívást kaptak. Egy igazi ékszerdobozban voltunk a Hagymatikumban!

Az időjárás olyan volt, mint amilyennek lennie kellet, igazi napsütéses, nyárias strandidő. A rendezvény megnyitóján köszöntötte a megjelenteket (a képen balról, jobbra) Bende Flóra az ALFÖLDVÍZ Szakszervezet elnöke, Gergely Gábor a Hagymatikum Gyógyfürdő igazgatója, Szeverényi György az ALFÖLDVÍZ Zrt. vezérigazgatója, és Miskéri László az ALFÖLDVÍZ Szakszervezet titkára.

A megnyitó után a Maros néptáncegyüttes műsora, a DUMA’ Színház zenés előadása szórakoztatta a közönséget. Molnár László DJ. este hat óráig biztosította a jó hangulatot. A Szakszervezeti sátorban zsíros kenyér, hagymával, paprikával, „all inclusive” minden vendégünk rendelkezésére állt. A rendezvényünket megtisztelte aktív jelenlétével a Víz Koalíció két tagja, Homoki Andrea a Víz Koalíció főszervezője, és Herendi Melinda, akik rögtönzött kiállítást hoztak létre, fotókon bemutatva azt, amiért a Víz Koalíció hallatja hangját.

Bízunk abban, hogy akik részt vettek, azok kellemes emlékként őrzik meg ezt a napot.

Alföldvíz 4.jpg [md-600]