13 százalékos bértömegnövelés a Magyar Postánál
2024. április 4-én létrejött a Magyar Postánál a bérmegállapodás. Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke elmondta, sikerült megakadályozni, hogy a munkáltató csak teljesítménybérben növelje a keresetet, illetve sikerült elérni, hogy a megállapodást követően az alapbéremelés az alacsony keresetűeknek, illetve régóta a Postán dolgozóknak kedvezzen.

A Postás Szakszervezet közleménye szerint április 4-én olyan megállapodás született, amelyben elérték, hogy a munkáltató az alapbérben alanyi jogon ismerje el a munkaviszony hosszát. A megállapodás szerint ezt a Kollektív Szerződés a későbbiekben rögzíteni fogja.
A közlemény hangsúlyozza, az alacsonyabb keresetű, régebben itt dolgozó postások körében a százalékos alapbérfejlesztés és a lojalitási díj együttesen elérheti a 18%, vagy akár a 20%-os béremelési mértéket is.
A közlemény hangsúlyozza, hogy a menedzsment közlésében megjelent 10%-os alapbéremelésen felül értendő a 2023. január 1-étől megvalósult minimál és garantált bérminimumra való ráállás. Az előző évektől eltérően a 10%-os bérfejlesztési keretet azon felül oszthattuk fel, így társasági szinten 13% -os bértömegnövekedést ért el a szakszervezet. 2023. január 1-től visszamenőleges hatállyal érvényes.
A három éves bérmegállapodásban rögzített 2 %-ról - amely a kötelezően végrehajtandó béremelésre sem lett volna elegendő -, jelentős elmozdulás történt.
Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke hozzátette, az emelés mértéke sajnos nem tudta sem a postás dolgozók régóta megfigyelhető bérelmaradását, sem az infláció növekedését megfelelő mértékben kompenzálni, azonban a 2 %-ról az elmozdulás eredményeként szinte a teljes munkavállalói kör részesülhet bérfejlesztésben. Továbbá a megállapodás belső tartalmában sikerült a lojalitási díjat, illetve az alacsonyabb keresetű munkavállalók számára nagyobb emelést kiharcolni. Az sem mellékes, hogy a béremelés visszamenőlegen valósul meg – zárta szavait a szakszervezeti elnök, majd hozzátette, az egyszeri, minden munkavállalónak járó 100 000 Ft-ból a fennmaradó 50 000 Ft kifizetése december 5-én történik meg úgy, hogy további tárgyalásokat folytatunk az összeg emelése érdekében.
-l