30 éves a GyDSZSZ

2023. március 17-én ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját a GYSEV Dolgozók Szabad Szakszervezete. Az eseményen részt vett a LIGA Szakszervezetek elnöksége is.

30 éves a GyDSZSZ

A 30. évfordulót és a meghívott vendégeket Vincze Róbert, elnök üdvözölte. A születésnapi ünnepségen jelen volt és köszöntőt mondott Harasztovics Tímea Katalin, a GSEV Zrt. humánerőforrás igazgatója, Boda János, a GYSEV Cargo Zrt. vezérigazgatója, Doszpolyné dr. Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke, valamint a szakszervezet korábbi elnökei, Balla György és Bíró-Fülöp János is. A felszólalók mindegyike méltatta a szakszervezet három évtizedes munkáját és eredményeit. A munkáltató képviselői a közös munka, az együttműködés fontosságára hívták fel a figyelmet, a szakszervezeti vezetők az összefogás és a szolidaritás erősítésére helyezték a hangsúlyt köszöntő beszédeikben. Az ünnepi esemény vacsorával, majd zenés-táncos mulatsággal zárult.

Gysev 1.png [md-600]

b.e.