MTSZSZ Díjátadó Gála

2023. február 25-én került megrendezésre a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete 27. Mérnök – Technikus Bálja, ahol sor került arra a díjátadó gálára, amelyen a szakszervezet a kiemelkedő szakmai munkát és érdekvédelmi tevékenységet ismerte el. 

A Díjátadó Gála fővédnöke Lázár János építési és közlekedési miniszter volt. Miniszter Úr képviseletében megjelent Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár köszöntötte a résztvevőket, kiemelte a munkavállalók szerepének fontosságát.

A 2000-ben alapított díjakat, amelyek a kiemelkedő szakmai munka és érdekvédelmi tevékenység alapján nyerhetőek el, -  Buzásné Putz Erzsébet MTSZSZ elnök mellett Nagy Bálint közlekedési államtitkár, Dr. Pafféri Zoltán a MÁV-VOLÁN vállaltcsoport elnök-vezérigazgatója, dr. Mosóczi László a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója, és Sulyok László az MTSZSZ ügyvezető alelnöke adták át.

2023-ban az Év technikusa Boda László a Tetra Pak Csomagológyártó Kft. gépmesteri feladatokat ellátó dolgozója, az Év Mérnöke díjat Tokaji Ferenc, a MÁV Zrt. békéscsabai csomópont forgalmi üzemmérnöke, az MTSZSZ-ért díjat Szabó Balázs, a MÁV-START Zrt. vezetőjegyvizsgáló munkavállalója kapta. Gratulálunk a díjazottaknak, a továbbiakban is számítunk kiemelkedő munkájukra!

 A svédasztalos vacsora után Palya Bea Prima-díjas és kétszeres Artisjus díjas énekesnő szórakoztatta a közönséget. Az éjféli tombola sorsolás során számtalan értékes nyeremény talált gazdára, az este folyamán a Leslie Music szolgáltatta a zenét az igazi báli hangulathoz és az önfeledt szórakozáshoz.

mtszsz.hu