Megállapodás a BKV-s bérfejlesztés mértékéről

2023. február 13-án a munkáltatói és a munkavállalói oldal képviselői elfogadták a 2023-as évre vonatkozó bérfejlesztés részleteit tartalmazó megállapodás tervezetet. – Korrekt tárgyalásokon vagyunk túl, állítja Jáger István, az EKSZ Kötöttpályás Alapszervezetének és egyben a Fővárosi Közlekedési Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (FKDDSZ) elnöke.

Megállapodás a BKV-s bérfejlesztés mértékéről

– A BKV dolgozókra vonatkozóan a munkáltató januárban, miután még nem született meg a megállapodás, egyoldalúan 12 százalékos bruttó béremelést hajtott végre, tulajdonképpen ez volt a munkáltatói ajánlat – avat be a megállapodás részleteibe Jáger István, az EKSZ Kötöttpályás Alapszervezetének elnöke egyben a Fővárosi Közlekedési Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (FKDDSZ) elnöke. - Az emelés 12 százalék alapbéremelést biztosított volna mindenkinek, de minimum 55 ezer forintot. Ezt a szakszervezetek többsége nem fogadta el.

– A BKV-nál jelenlévő szakszerek közül volt olyan szövetség, amely 10 százalék alapbéremelést, de minimum 60 ezer forint emelést szeretett volna elérni, de a szakszervezetek többsége 15 százalékos alapbérfejlesztéshez, valamint a bér egy százalékát kitevő úgynevezett Budapest pótlékhoz ragaszkodott.

– Végül sikerült az alapbérfejlesztés mértéké átlagosan 15 százalékra emelni vállalati szinten – folytatja Jáger istván. – Emellett a tervezet rendelkezik a Budapest Pótlék fővárosi rendszerének fokozatos bevezetéséről is.

– Azt kell mondjam, hogy a főváros biztosította a korábban aláírt bérpolitikai megállapodásban rögzítetteket, és korrekt módon tárgyalt a 2023. évi béremelésről – értékel a szakszervezeti vezető. Véleményem szerint a megállapodás pozitív fogadtatása annak is köszönhető, hogy a szakszervezetünk több felmérést végzett a tagság körében a munkavállalóknak bérmegállapodásra vonatkozó elvárásairól, és ezeket érvényesítettük a tárgyalások során. Felhívnám ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a megállapodásban szerepel az a megfogalmazás is, hogy „amennyiben változik a minimálbér és garantált bérminimumról szóló megállapodás, a felek a megállapodásban foglaltakat áttekintik”. Mindez nem jelenti béremelés automatikus korrekcióját, de komoly hivatkozási alapot ad arra, hogy a feltételek változása esetén módosítsunk a megállapodáson.

-l