GDP: A várakozásnál jobb adatok

2020. november 13-án jelent meg a KSH negyedévi tájékoztatója, amely szerint a harmadik negyedévben megindult a kilábalás a járvány okozta válságból, mivel a legtöbb nemzetgazdasági ág teljesítménye emelkedett.

GDP: A várakozásnál jobb adatok

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,6 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 4,7 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. A harmadik negyedévben megindult a kilábalás a járvány okozta válságból. A második negyedévhez képest 11,3 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint.

Az adatokat több elemző úgy értékeli, hogy ezzel a magyar gazdaság kilábalt a technikai recesszióból, mert az előző negyedéhez képest az első negyedévben 0,4 százalékkal, a másodikban 14,6 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye. A definíció szerint két egymást követő negyedév negatív növekedési adata jelent technikai recessziót. A gazdasági teljesítmény éves csökkenését legnagyobb mértékben az információ, kommunikáció, illetve a pénzügyi szolgáltatások növekedése mérsékelte – közölte a hivatal. Az első három negyedévben a nyers adatok szerint 5,6 százalékkal csökkent a nemzetgazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A KSH megjegyezte, hogy a koronavírus okozta járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet a gazdasági környezetben olyan gyors változásokat hozott, amelyek egyaránt hatással vannak az adatok minőségére, a becslési módszerek eredményességére és a szezonalitásra, ezért a szokásosnál jelentősebb mértékben befolyásolhatják a későbbi revíziók nagyságát.

A jövőre kivetített dinamikára építő, az amerikai tájékoztatási gyakorlatban régóta közölt ún. évesített index 53,5%-os növekedést jelez a III. negyedévben, az előző negyedévben mért 46,8%-os visszaesés után. (Az évesített index azt mutatja meg, hogy mekkora lenne az éves változás, ha az aktuális negyedéves – az előző negyedévhez viszonyított – volumenváltozás négy negyedévig folytatódna.) A harmadik negyedévi részletes GDP-adatokat december 1-jén közli második becslése alapján a KSH.