Kijárási tilalom, maszkviselés, korlátozások
2020. november 11-től hatályosak a kormány legújabb védelmi intézkedései, amelyek között éjszakai kijárási tilalom, gyülekezési tilalom, intézmények bezárása és maszkviselési szigorításokat találunk. Az éjszakai munkába járáshoz igazolásminta letölthető a mellékletben.

A Kormány 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről 2020 november 11-e 0 órától hatályos.
A kormány értékelte Magyarország járványügyi helyzetét és az eddig meghozott intézkedéseket. Ez alapján megállapította, hogy az eddig meghozott intézkedések fenntartása mellett, újabb védelmi intézkedések szükségesek, amelyek célja, hogy csökkentsék a koronavírus-megbetegedések számát és a kórházakra nehezedő terhet.
Szerda nulla órától – este 8 óra és reggel 5 óra között – kijárási tilalom lép életbe, mindenkinek haza kell érnie este nyolc óráig. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges. A mentesülés másik esete a kutyasétáltatás a lakóhely 500 méteres körzetében.
Minden gyülekezés tilos.
Az éttermek nem fogadhatnak vendéget. Az étteremben csak az étel elvitele céljából tartózkodhat vendég. A házhoz szállítás adminisztratív terheit a kormány csökkenti és bevonhatóvá teszi a taxisokat a feladat ellátásába. Az üzemi étkezdék nyitva tarthatnak.
Az üzletek – a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével – este hét óráig maradhatnak nyitva, és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát leghamarabb reggel öt órakor nyithatnak ki. Az e rendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek – a kijárási tilalom szabályai mellett.
A szállodák turistákat nem, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket fogadhatnak.
Mindennemű rendezvény megtartása tilos, ide értve a kulturális eseményeket, valamint a karácsonyi vásárokat. A vallási közösségek szertartásai a vallási közösség döntése szerint tarthatóak meg. Ezzel összefüggésben, a vallási közösségeket a kormány arra kérte, hogy a szertartásaik során, a magatartási szabályokat az általános szabályokkal összhangban határozzák meg.
A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megtartani.
Az egyéni szabadtéri sportok gyakorlása engedélyezett. A vonatkozó jogszabályok szerint, versenyszerűen sportolók e tevékenységükben nem korlátozhatóak.
A szabadidős létesítmények használata tilos, beleértve különösen a fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat, könyvtárakat, mozikat és állatkerteket, korcsolyapályákat.
A bölcsődék, az óvodák és az általános iskolák a 8. osztályig a megszokott rend szerint nyitva tartanak, a speciális intézményi védelmi intézkedéseket az igazgató határozza meg. Az iskolák a középfokú oktatásban 9. osztálytól digitális munkarendben működnek. A középfokú intézmények kollégiumai az iskolaigazgató döntése szerint működnek.
Az egyetemek, főiskolák digitális munkarendre térnek át. A felsőoktatási intézmények kollégiumai bezárnak, ez alól kivételeket a rektor állapíthat meg. A tartózkodás különösen a határon túli és külföldi diákok, illetve a hatósági házi karantén kötelezettséget a kollégiumban teljesítők számára engedélyezhető.
Magán és családi rendezvények (például születésnap) úgy tarthatóak meg, ha azon maximum tízen vesznek részt.
Temetésen legfeljebb ötvenen lehetnek.
Az esküvők lakodalom nélkül tarthatóak meg, azonban az eseményen csak meghatározott emberek vehetnek részt.
A kórházak, iskolák, óvodák, bölcsődék dolgozóit és a szociális intézményekben dolgozókat – külön kormányrendeletben foglaltak szerint – hetente tesztelni kell.
A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azzal, hogy a tízezernél több lakosú települések egyes közterületein a maszkviselés kötelező. A területek kijelölése a polgármester feladata. Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező.
Maszkviselés a következő esetekben kötelező:
- tömegközlekedési eszközön,
- 10 000 főnél nagyobb lakónépességű település belterületén a települési önkormányzat által kijelölt
közterületen, illetve nyilvános helyen, kivéve a sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve
zöldterületeken, - az üzletben történő vásárlás, illetve az üzletben történő munkavégzés során,
- az irodák, sportolás céljára szolgáló helyiségek és az üzemi helyiségek területének kivételével – a bevásárlóközpont területén,
- a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló törvényben meghatározott közlevéltár külső személyek számára látogatható területén, nyilvános magánlevéltár külső személyek számára látogatható területén és ügyfélfogadási időben
- a közigazgatási szerv ügyfelek részére nyitva álló területén,
- az egyetemes postai szolgáltató által vagy a postai közreműködők által üzemeltetett, ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségben, továbbá minden egyéb olyan helyiségben, amelyben ügyintézés céljából ügyfélfogadás zajlik, és
a helyiségben – az ott foglalkoztatottakat is beleértve – rendszeresen 5 főnél többen tartózkodnak egy időben, - minden olyan helyiségben, amelyben tömegközlekedési eszközre várakoznak,
- a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet szerinti vendéglátó üzletben munkavégzés során és vendégként orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.
- egészségügyi intézmények területén
- szociális intézményben az ott foglalkoztatottaknak az ellátottakkal való közvetlen érintkezéskor, vagy ha tartósan 1,5 méteren belüli távolságban tartózkodnak az ellátottakkal, vagy az ellátottaknak a közösségi programok alkalmával és a közösségi terekben való tartózkodás esetén lehetőség szerint
A munkába járást igazolni kell. A MUNKAVÉGZÉSRŐL SZÓLÓ IGAZOLÁS a koronavírus járvány idején elrendelt kijárási tilalom idejére iratminta mellékletünkből letölthető.
Letölthető dokumentumok:
MK 242 veszélyhelyzeti intézkedések november 10..pdfmunkaltatoi_igazolas.pdf