Karácsonyra elkészülhet az IT&D GBS kollektív szerződése

2020. szeptember 29-én megegyezés született arról, hogy a korábban a MOL-tól kiszervezett informatikai cég, az IT&D GBS dolgozói részére a MOL Nyrt-nél érvényes KSZ-re épülő kollektív szerződésről kezd tárgyalásokat az Olajipari Szakszervezet – közölte Kovács László, a szakszervezet elnöke.

Karácsonyra elkészülhet az IT&D GBS kollektív szerződése

Az első Teams-egyeztetés a munkáltató és az Olajipari Szakszervezet (OSZ), valamint a IT&D GBS üzemi tanács (ÜT) képviselőinek részvételével zajlott. A KSZ elfogadása mellett a közelgő ÜT-választás előkészítése is napirendre került.

Megegyezés született arról, hogy a KSZ tárgyalásával a tartalmi elemek szerint, lehetőleg heti ütemezésben fognak haladni. Előbb a főszöveget, majd a függeléket és végül a – bérmegállapodást is tartalmazó – kompenzációs mellékletet fogadják el.

Kovács László, az OSZ-elnöke elmondta, hogy van egy kész tervezet, amely évekkel ezelőtt készült, ezért pontosítani, aktualizálni kell. Figyelembe kell venni a Munka Törvénykönyvének (MT) változásait, például az otthoni munkavégzés szabályozását. A szakszervezet jövő hét végéig juttatja el az aktualizált tervezetet a munkáltatónak. Javasolta, hogy a tárgyalási folyamatot karácsonyig zárják le a KSZ megkötésével, amely Svébis András ügyvezető szerint is reális cél lehet.

Az IT&D GBS-nél készült egy felmérés a KSZ-ről, amit mintegy negyven munkavállaló töltött ki. Ebből kiderül, hogy többségük örömmel fogadja a kollektív szerződést, amelyet azóta nélkülöztek, hogy cégük tevékenységét kiszervezte a MOL.

A kérdőívbe érkezett vélemények közül érdemes kiemelni néhányat, amelyekből kiderül, hogy az IT&D GBS munkavállalói nagyon is tisztában vannak a KSZ előnyeivel.

  • „Részletesebb, jobban a cégünkre szabott szerződést tesz lehetővé, mint a Munka törvénykönyve, és nem kell egyedi szerződésekben rögzíteni, ami mindenkire vonatkozik.”
  • „Plusz szabályok kerülhetnek lefektetésre, például korábbi nyugdíjba vonulás, jubileumi juttatás.”
  • „Kollektív szerződés nélkül semmi sincs garantálva, egyoldalúan bármilyen juttatás, jog visszavonható, módosítható. Egy aktualitás: a karácsonyi (13. havi) juttatást a MOL-on belül a kollektív szerződés garantálja, tőlünk viszont akár meg is vonhatják a válság miatt, pedig, amikor valaki idejött dolgozni, a juttatási csomag részeként ez is szerepelt a döntésében.”
  • "Olyan keretrendszert teremt, ami a munkavállalók érdekeit egységesen kezeli. Elsősorban kritikus helyzetekben értékelődhet fel, mint amilyen egy csoportos leépítés. "
  • „Mivel a munkavállaló javára eltérhet a munka törvénykönyvétől, illetve a GBS esetében – gondolom - a MOL-csoport bizonyos korlátaitól is, érdemes lenne megfontolni, hogy milyen plusz elemek kerülhetnek bele, amik javítják a cég (ITD GBS) megítélését a munkáltatói piacon, vagyis vonzóbb munkahellyé tehetik.”
  • "Nem csak a vezetők év eleji kinyilatkoztatásán múlna az adott évi juttatási csomagunk. Jobb feltételeket lehetne benne rögzíteni, mint amit az MT nyújt (készenlét, táppénz, stb.) Visszakerülhetnének olyan juttatási formák, amik a MOL-ban megvannak, de nálunk a vezetőink nem tartják fontosnak, pedig így (is) lehet elkötelezettséget növelni. Konkrétan a törzsgárdajutalom eltörlése igen negatív üzenettel bírt, és visszaépítése (és utólagos kifizetése!!) javíthatná az elégedettséget."
  • „Oszd meg és uralkodj! Sok kis egyéni szerződés, vagy egy? Mindenki tudja a választ melyik előnyösebb a munkáltatónak és melyik előnyösebb a munkavállalónak. Jelenleg a win-win állapotot kell elérni.”

Kovács László javaslatára az egyeztetésen felmerült az is, hogy célszerű lehet egy időben megtartani az ÜT- és a munkavédelmi képviselőválasztást.

Összességében csak minden tizedik munkavállaló válaszolt a kérdésekre, amely a megbeszélésen elhangzottak szerint arra is visszavezethető, hogy nem biztosak a felület anonimitásában.

Aliczky Gábor, ÜT-elnök szóvá tette, hogy sokan megnyitották az online KSZ-felmérést, de nem töltötték ki. Emiatt is aggályai vannak, hogy hányan fognak érvényes elektronikus szavazatot leadni az ÜT-választások során. A járványügyi korlátozások miatt csúszik a választás előkészítése, elképzelhető, hogy decemberig meghosszabbítják a jelenlegi ÜT-mandátumát.

olajipariszakszervezet.hu