"A cél a kisebb keresetűek felzárkóztatása volt"

2020. március 13-án írta alá a LIGA Ifjúsági Munkás Érdekvédelmi Szervezet és a DENSO Gyártó Magyarország Kft. a 2020. április elsejével érvényes megállapodását. A szakszervezet több tárgyalási forduló után harcolta ki a dolgozóknak a közel kétszámjegyű béremelést. (9,5 százalék + 2,08 százalék áthúzódó hatás)

Dr. Bognár Ferenc a LIMÉSZ elnöke, aki egyben a LIGA Szakszervezetek regionális referense, elmondta, a tárgyalások során a cél a kisebb keresetűek felzárkóztatása volt, ez sikerült, sőt az is siker, hogy az alapbér emelése továbbra is valamennyi munkavállalóra, a kölcsönzöttekre is kiterjed. További eredménynek tartja, hogy ebben a gazdasági – illetve most már járványügyi – helyzetben a dolgozók legnagyobb részének kétszámjegyű béremelést értek el.

Beszámolója szerint nagyon nehéz tárgyalássorozaton vannak túl. A szakszervezet 20 százalékos követeléssel indult, a munkáltató pedig először nem kínált 6,7 százaléknál többet. A második fordulóban a szakszervezet 16 százalékra módosított a követelését, a munkáltató pedig 8 százalékra emelte fel. A harmadik fordulóban már közel kerültek egymáshoz az álláspontok, a szakszervezet 12 százalékot kért, a munkáltató pedig 9,2 százalékot kínált fel. A kompromisszumos végeredmény 9,5 százalékos bérkiáramlás lett, illetőleg megállapodás született a bónuszok emeléséről is, amelyhez hozzá kell számítani a 2,08 százalékos bónuszemelés áthúzódó hatását a következő pénzügyi évre. (A bónuszt a cég ebben a pénzügyi évben félhaviról háromnegyed havira emeli, illetve a megállapodás szerint jövőre újabb 2,08 százalékot kapnak ezen a jogcímen a dolgozók. (Azaz a háromnegyed haviról egy havi bérre emeli a cég) Tehát a megállapodásban már most benne van ez az összeg, de ez utóbbi összeg hatásában csak a következő évben jelentkezik.)

A megállapodás értelmében a munkatársak különböző csoportjai különböző mértékű béremelésben részesülnek. Az új belépő munkavállalók (kezdő bérük 240 ezer forint), őket a szerződés operátor 1-nek említi, 11,17 százalékos emelést kapnak + 2,08 százalék áthúzódó hatás (ez az, amely később jelentkezik), a magasabb kategóriába sorolt operátor 2-be sorolt dolgozók 10,59 + 2,08 százalék emelést kapnak, és az operátor 3-ba soroltak 10,08 + 2,08 százalékot.

Azon munkatársak bére, akik már vagy a vállalatnál eltöltött éveik számával vagy szakmai tapasztalatukkal kiemelkedtek (munkatárs 2) 7 százalékkal emelkedik, amelyből 4 százalék a fix juttatás, és 3 százalék a teljesítmény alapú bérelem. Ezentúl a tárgyévre megkapják a bónuszemelést, ami 2,08 hatású, összességében 9,08 százalékos béremlést tudhatnak magukénak.

A vezetők 4 vagy 3 százalékos, differenciált béremelést, +2,08 százalékos tárgyévi bónusz emelést és 2,08 százalék következő év áthúzódó bónuszemelését kapnak.

Dr. Bognár Ferenc hozzátette, a tárgyalások során voltak hullámvölgyek, amelynél nagyon sok múlott a tagság közös fellépésén. A munkáltató ragaszkodott kisebb béremelési ajánlatához, mondván, a cégnek Dél-Amerikával, Közép-Amerikával és Ázsiával kell kiélezett versenyt folytatnia a megrendelésekért és a gazdasági kilátások egyáltalán nem indokolják a munkavállalói igényeket.

A szakszervezet válaszul többezer jelvényt gyártatott le, amelyen a béremelés mértéke elleni tiltakozó felirat szerepelt. A dolgozók kitűztek, így láthatóvá tették a szakszervezeti célokat, zárta beszámolóját a szakszervezeti tisztségviselő, és megköszönte mindazoknak a munkáját, akik segítették a megállapodás létrejöttét.

k.l.