Kollektív szerződés Újhartyánban
2019. augusztus elsejétől hatályos az a kollektív szerződés, amelyet a Közép-magyarországi LIGA Szakszervezet és az újhartyáni Kingspan Kft. felsővezetése írt alá.
A vállalat szendvicspanelek és trapézlemezek gyártásával, valamint egyéb kiegészítő termékek forgalmazásával látja el a Közép-Kelet Európát. A vállalatnál a Közép-Magyarországi LIGA Szakszervezet egy csoportja működik, Trembulyák Péter vezetésével.
- Fontos elmondani, hogy a cégnél eddig nem volt kollektív szerződés, mondja Trembulyák Péter. - Most a kollektív szerződésben sikerült szabályozni többek között a bérpótlékok rendszerét (némely esetben ezek emelkedéséről is sikerült megállapodni), valamint a munkarendre és munkavállalás körülményeire vonatkozó szabályozást.
A legnagyobb sikerünk, hogy a Kingspan Kft.-nél augusztustól 200 dolgozó kollektív hatálya alatt dolgozik - teszi hozzá a szakszervezeti elnök majd elismeri, hogy a bértárgyalás során Estók Előd ügyvezető igazgató és Bukva Vince, Közép-Kelet Európai Régió Vezetője partnerként tekintett a szakszervezetre, továbbá kiemeli Koska Mihály és Kaldenecker István munkáját, akik a dolgozói igényeket gyűjtötték össze.
Termbulyák Péter elárulja azt is, hogy - nem függetlenül a nyári szociális hozzájárulás 2 százalékos csökkentésétől - további egyeztetések folynak egy, a jóléti juttatásokkal kapcsolatos megállapodásról. A szakszervezet bízik abban, hogy a most megkötött kollektív szerződést 2019. év végére sikerül kibővíteni ezekkel az elemekkel is.