Megszületett a megállapodás
2016. november 22-én több évtizedes szakszervezeti követelés vált valóra, jövőre a minimálbér eléri a létminimum szintjét. A minimálbér 15, a garantált bérminimum 25 százalékkal nő jövőre, a munkáltatói járulékok 5 százalékponttal csökkennek. A LIGA Szakszervezetek üdvözli a megállapodást, de felhívja a figyelmet, hogy hasonlóan előremutató megállapodást szeretne a bérajánlásról, a korhatár előtti ellátásokról vagy a Munka törvénykönyve és a Sztrájktörvény módosításáról is.
Sajtóközlemény
A LIGA Szakszervezetek munkavállalói szempontból előremutatónak tartja a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán a mai napon létrejött megállapodást, amelynek eredményeként a minimálbér 2017-ben 15%-kal, 2018-ban további 8%-kal, a garantált bérminimum 2017-ben 25%-kal, 2018-ban pedig további 12%-kal emelkedik. Külön kiemelendő a VKF részvevőinek a munkabékét is szem előtt tartó kompromisszumkészsége.
A LIGA Szakszervezetek rámutat arra, hogy ezekkel a tervezett intézkedésekkel a minimálbér eléri a létminimum szintjét, ami azt jelenti, hogy hogy a munkavállalói érdekképviseletek többéves küzdelme végül eredményre vezetett, jelentős előrelépés történt a dolgozói szegénység elleni küzdelemben.
A LIGA Szakszervezetek reméli, hogy - a VKF ülésen Varga Mihály miniszter úr által tett ígéretnek megfelelően - rövidesen sor kerülhet egy megállapodás megkötésére az állami vállalatoknak szóló bérajánlásról. Egy ilyen megállapodás biztosíthatja ezen vállalatok munkavállalói számára is a versenyképes bérezést és ezáltal a színvonalas közszolgáltatások fenntartását. A LIGA Szakszervezetek bízik benne, hogy a jövőben is jellemző lesz a VKF résztvevőire ez a most tapasztalt együttműködés és ebben a szellemben kerülhet sor a régóta húzódó tárgyalások folytatására a Munka törvénykönyve, a sztrájktörvény és a megszűnt korhatár előtti ellátások kérdéskörében.
Budapest, 2016. november 22.