A VKF jogszabályi felhatalmazást kap a minimálbér meghatározására
“Nagyon komoly lépéseket tettünk 2023 második félévében az infláció letörésében, és ez nyilvánvalóan a bérek reálértékére is nagyon komoly hatást gyakorolt” - mondta a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország műsorában 2024. szeptember 25-én Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke arra a kérdésre, amely a minimálbér emelésének európai uniós irányelv által megszabott feltételeire vonatkozott. Hozzátette, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma a jövőben jogszabályi felhatalmazást kap a minimálbér meghatározására.
„2023 második félévétől a reálkeresetek folyamatosan növekedtek, ma már elmondhatjuk, hogy a bruttó kereset meghaladja a 638 ezer forintot, de ennél fontosabb a dolgozók szempontjából, hogy a medián bér sokkal magasabb értékben növekedett, 16,5 százalékkal, mint maga a bruttó átlagkereset. Ebben nagyon jelentős szerepet játszott a 2024. évben végrehajtott minimálbér és garantált bérminimum emelés. Azt tapasztaljuk, hogy a munkáltatók a béreket az átlagbéremelés mértékéig emelik, ez pedig nagy hatást gyakorol a mediánbérekre."
A hazai minimálbér átalakításával kapcsolatban Mészáros Melinda elmondta, jól haladnak az egyeztetések, már a nyár végén elkezdődött ez a folyamat, így vélhetően lehet tartani a november 15-i határidőt, amely a minimálbér átültetésére szóló irányelv elfogadásának határideje. Az egyeztetések során olyan strukturális változásokról is egyeztettek a felek, amely alapját képezheti a jövőben a minimálbér és a garantált bérminimum megváltoztatásának.
Mészáros Melinda arról is szólt, hogy elfogadásra kerül egy olyan kormányrendelet, amelyben a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma immár a jogszabályban rögzítetten felhatalmazást kap a minimálbér és a garantált bérminimum megállapítására, é visszakapja azokat a hatásköreit is, amelyek egy korábbi háromoldalú megállapodásban kerültek rögzítésre, így a tripartit érdekegyeztetés Magyarországon már jogszabályi keretek között folytatódhat.
Ez a jogszabály tartalmazhatja azt a referenciaértéket és referenciaidőszakot is, amelyhez viszonyítva a minimálbér megállapításra kerülhet.
Csete Beáta interjúja a következő linken 8 óra 14 perctől hallgatható meg teljes terjedelmében.