Váci Dunakanyar Színház

Vác város önkormányzata megalapította a város első kőszínházát, mely 2012 február végétől változatos előadásokkal várja nem csak a városban, hanem a környező településeken élőket is.

Váci Dunakanyar Színház

A színház helyszínéül az egykori filmszínház épülete szolgál, amit korábban már a Fónay HUMÁNIA Társulatnak is használatba adtak, az elmúlt években azonban üresen állt. A szükséges felújítási munkálatok elvégzése után a színház 2013 februárjában nyitotta meg kapuit a közönség előtt. A teátrum művészeti vezetője Pankotay Péter, produkciós menedzsere pedig Góczán Zsolt.

A LIGA Szakszervezetek tagjai számára 10% kedvezmény a saját szervezésű előadások és bérletek árából.