VKF: Kicsi az esély a megegyezésre bér ügyben

A mai versenyszférás érdekegyeztető ülés után a felek álláspontjai ismét távolodtak egymástól, miután a munkavállalói oldal egységesen elutasította a várható inflációnál kisebb mértékű emelést, valamint a kormány azon javaslatát is, hogy egyes ágazatokban csak júliustól emelkedjenek a bérek.

A munkavállalói oldal azt javasolta, hogy január elsejétől 5,2 százalékkal, vagyis az infláció várt mértékével emelkedjen a minimálbér és a garantált bérminimum (szakmunkás minimálbér) is, valamint hogy állapodjanak meg egy ugyanilyen mértékű béremelési ajánlásban. Ezzel a LIGA Szakszervezetek már kompromisszumos helyzetbe kényszerült volna, hiszen a LIGA Tanács arról döntött, mind a minimálbérnél, mind a garantált bérminimumnál reálkereset növekedésnek kell bekövetkeznie 2013-tól. (ismeretes, a minimálbér nettó összege az elmúlt 3 évben stagnált, reálértéke csökkent)

*2012-re az 5 százalékig tartó bérkompenzációval, 2013-ra a 0 százalékos kedvezménnyel számolva, amely a tartósan munkanélküliek foglalkoztatására vonatkozik **4,3 százalékos minimálbér-emeléssel számolva

A munkaadói oldal legutóbb az eredeti 0%-os javaslatáról elmozdult ugyan 2,6%-ig, de a felek között a kölcsönös engedmények ellenére is majd három százalékpont maradt a különbség.

A kormány javaslata ekkor az volt, hogy egyes ágazatokban (a kiskereskedelemben, a vendéglátásban, a textil-, a bőr-, valamint a ruhaiparban és az élelmiszerfeldolgozásban) januártól nulla, júliustól pedig 5,2% legyen az emelés, amellyel azonban egyrészt diszkriminálta volna az érintett ágazatok százezres tömegű munkavállalóit, másrészt ez összességében végül egyezett volna a munkaadók eredeti javaslatával, az éves szinten 2,6%-os emeléssel.

A munkaadók mégegyszer megajánlották a 2,6%-os általános emelést a minimálbérben és a garantált bérminumumban, de a bérajánlásról hallani sem akartak. Így a szakszervezeteknek nem maradt más választásuk, mint visszautasítani ezt a javaslatot. Czomba Sándor államtitkár a tárgyalásokat erre a napra azzal rekesztette be, hogy tájékoztatja a kormányt a felek álláspontjairól, és várhatóan jövő héten újra terítékre kerül a kérdés.


A minimálbér jelenleg 93 000, a szakmunkás bérminimum 108 ezer forint.

Az idén júliusban hatályba lépett új Munka törvénykönyve szerint a minimálbér és a garantált bérminimum összegét és hatályát a kormány állapítja meg. A kabinetnek lehetősége van arra is, hogy a munkavállalók egyes csoportjaira eltérő összegű minimálbért állapítson meg.

A kormány ugyanakkor a VKF-en már október közepén megkezdte az egyeztetéseket a jövő évi bérekről a munkaadókkal és a munkavállalókkal, és azt szorgalmazta, hogy a szociális partnerek állapodjanak meg egymással.

minimálbér