Új háromoldalú érdekegyeztető fórum jött létre (VIDEO)

Kormány és a versenyszféra képviselői új konzultációs fórumot hoztak létre azért, hogy a jövőben a három oldal - munkavállalói, munkáltatói és kormányzati - álláspontját egyeztessék a munka világát érintő legfontosabb kérdésekben - fogalmazott Matolcsy György csütörtökön.

Új háromoldalú érdekegyeztető fórum jött létre (VIDEO)

Orbán Viktor azokkal a munkáltatói és munkavállalói vezetőkkel egyeztetett csütörtökön, akik az új munka törvénykönyvről írtak alá megállapodást. Ez egy közös sikernek tekinthető, mely egyben azt is jelenti, hogy a napokban lezárják a nagy átalakítások korszakát Magyarországon, és megnyitják a konszolidáció időszakát - jegyezte meg Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.

Ezek a nagy átalakítások a politikai, gazdasági és szellemi életben egyaránt elindítják Magyarországot a felemelkedés útján - mutatott rá a miniszter, hozzátéve: a konszolidáció időszaka az jelenti, hogy minden fontosabb kérdésben törekszenek a közös álláspont kialakítására, ezen cél megvalósítására pedig ma egy új, állandó konzultációs fórumot hoztak létre a versenyszektor és a Kormány képviselői. Elmondta: létrehoznak emellett egy motoring bizottságot, amely jelentéseket és visszajelzéseket készít a „nagy átalakításokat elindító” törvényekkel kapcsolatban.

A tárgyaláson megjegyzés született két munkacsoport létrehozásáról is: az egyik a bérkompenzáció, a másik pedig a növekedési paktum területével foglalkozik. A bérkompenzáció munkacsoport a 16 százalékos adó bevezetésével kapcsolatban felmerülő kérdésekkel fog foglalkozni, a növekedési paktum munkacsoport pedig javaslatokat fog készíteni arra vonatkozóan, hogyan lehet Magyarország gazdaságát növekedési pályára állítani. A miniszter rámutatott: az új intézmények sikere, az új Munka Törvénykönyv elfogadásának eredményességét jelzi.

Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke is pozitívan értékelte a tárgyalásokat, rámutatott: a versenyszférából eddig hiányzott a háromoldalú párbeszéd intézményes megteremtése. Elmondta: nagyon jelentősnek tartja azt, hogy a kormány részt vesz az egyeztetéseken. A háromoldalú párbeszéd elengedhetetlen a konszolidációs folyamat sikere szempontjából, szükség van rá a társadalmi béke megteremtése érdekében és ez a típusú párbeszéd fontos állomás a társadalmi párbeszéd történetében - fűzte hozzá.

Mint ismeretes, december elején sikerült lezárni a tárgyalásokat az új Munka Törvénykönyvéről, amelynek köszönhetően jelentős eredményeket sikerült elérni a kormány eredeti, júniusban megismert szándékaihoz képest mind az egyéni, mind a kollektív jogok tekintetében. Ma pedig az országos szintű, háromoldalú szociális párbeszéd intézményét állították helyre a felek. A LIGA Szakszervezetek közel egy éve megfogalmazott követelései közül a mai napon tehát teljesült a második. A harmadik követelésre - a nyugdíjrendszer átalakításának érdemi konzultációjára - pedig ígéret hangzott el ma a kormány részéről.

Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke elmondta: a sikerek érdekében szükség van egy olcsóbb, hatékonyabb államra és versenyképesebb adókra. Hangsúlyozta, hogy az állam nem vethet ki újabb adókat a vállalkozásokra, mivel a gazdaság, amely a társadalom tartóoszlopa olyan vékony lábakon áll, hogy abból lefaragni többet már nem lehet. Ezért is üdvözölte azt, hogy a Kormány nem növeli az iparűzési adó mértékét.

A megbeszélésen részt vett

  • a kormány részéről Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, Varga Mihály Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Szijjártó Péter kormányszóvivő,
  • a szakszervezetek részéről Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke, Sáling József, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnökségi tagja és Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke,
  • munkaadói oldalról Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke, Zs. Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetségének (ÁFEOSZ) elnöke, Vadász Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) társelnöke, Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára valamint Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke.


Képek: