Megkezdődtek a bértárgyalások

2019. december 11-én tartotta ülését a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma Monitoring Bizottsága, amellyel megkezdődtek a 2020-as minimálbérről és garantált bérminimumról szóló tárgyalások.

A kormány az ülésen hivatalosan is bejelentette, hogy az inflációra, a GDP-növekedésre és a termelékenység növekedésére vonatkozó makrogazdasági mutatók a tavaly megkötött megállapodásban rögzített előrejelzéstől 2,6%-kal térnek el, ennek következtében az érvényben lévő megállapodás szerint a minimálbér és a garantált bérminimum emelés kérdése újratárgyalandó.

A munkaadói oldal korábban már kezdeményezte a szociális hozzájárulási adó csökkentésének előrehozatalát 2020. január 1-re, azonban a kormány jelenleg erre nem lát lehetőséget, ebben a kérdésben tehát a tavalyi megállapodás szerint 2020. július 1. napja az irányadó.

Tekintettel arra, hogy a 2018. december 30-án megkötött megállapodás 7. és 8. pontjában foglalt feltételek bekövetkeztek, a munkavállalói oldal mindkét kategória esetében a rögzített 8%-os értéknél nagyobb, kétszámjegyű emelést tart szükségesnek. E kérdésben a korábbi nyilatkozatok alapján a kormány is kompromisszumkész álláspontot képvisel.

A munkaadói oldal ugyanakkor a konkrét emelési mértékről csak akkor tud érdemben tárgyalni, ha a Pénzügyminisztérium a nemzetgazdaság jövő évi kilátásai tekintetében az álláspontját a tárgyaló felekkel megismerteti. Az ülésen ennek kapcsán a kormány ígéretet tett arra, hogy a jövő évre vonatkozó makrogazdasági prognózisát december 20-án a tárgyaló felek rendelkezésére bocsájtja.

Az érdemi tárgyalások a VKF Monitoring Bizottságában várhatóan ezt követően folytatódnak.

b-