Szakmai programok megvalósítása pályázat

A LIGA Akadémia Alapítvány, a „LIGA Akadémia Alapítvány 2022. évi támogatása” címmel, NEAO-KP-1-2022/2-000973 azonosító számon valósítja meg a Nemzeti Együttműködési Alap Támogatási Program keretében kiírt, a Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás keretében a pályázatát.

 

A pályázat megvalósítási időszaka: 2022. április 1- 2023. március 31.

A pályázat célcsoportja a LIGA Szakszervezetekhez tartozó, illetve ahhoz tartozni kívánó – 13 nemzetgazdasági ágazatban, valamint 84 nemzetgazdasági alágazatban jelen lévő – szakszervezetek tagjai.

 A pályázat célja, hogy a megvalósításban résztvevő szakemberek (felnőttképzési szakértő, jogi tanácsadó és könyvelő) munkájukkal szakmai segítséget, támogatást biztosítsanak az Alapítványnak, valamint a célcsoportnak. Segítségükkel a szervezet magasabb minőségben tudja ellátni képzési, oktatási, valamint tanácsadási tevékenységét.

A pályázatban megvalósuló tréningeken résztvevők a megszerzett tudás, kompetencia által képesek a szervezetben betöltött pozíciójuk, munkakörük hatékonyabb ellátására, a megszerzett ismeretek gyakorlati alkalmazására. A megszerzett kompetenciák hozzájárulnak ahhoz, hogy a munkavállalók munkahelyük iránt elkötelezettebbé váljanak.