A munka- és a pihenőidő betartását, valamint a munkavállalók jogviszonyának rendezettségét is ellenőrzi az idén a hatóság - olvasható a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának 2013-as ellenőrzési tervében.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteki bejelentésével azzal példálózott a jövő évi kiadáscsökkentésre vonatkozó kérdésre válaszolva, hogy tárcája megszüntette az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőséget. A döntésről az érintett fél azonban még nem tud.
Csökkent a feltárt feketefoglalkoztatás az első félévben Magyarországon, derült ki az OMMF legutóbbi közleményéből. Sajnos azonban a hangsúly a "feltárt" szón van, hiszen az Állami Számvevőszék legfrissebb, a munkaügyi ellenőrzések hatékonyságáról készített jelentése szerint 2006−2010 között - egyetlen évtől eltekintve - folyamatosan gyengült az ellenőrzések hatékonysága.
Az idei első negyedévben a munkaügyi hatóság 5918 munkáltatót ellenőrzött, és a vizsgálatok során a foglalkoztatók 58 százalékánál talált munkaügyi jogsértéseket, míg 2013 azonos időszakában a munkáltatók felénél tárt fel szabálytalanságokat - olvasható a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának tájékoztatóban.