Közel ezren tüntettek Budapesten a "hoffmanni közoktatás" és a kormány felsőoktatás-politikája ellen. A január 25-i demonstráció a Szabadság téren kezdődött, a résztvevők onnan vonultak át a Szent István térre, majd az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szalay utcai épületéhez. A tiltakozáshoz a KÖZDEMOSZ szervezetei is csatlakoztak...
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt kéri a kormánytól, hogy egyszerre vezesse be a pedagógus-életpályamodell minden elemét - közölte Mendrey László, a PDSZ elnöke arra reagálva, hogy Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter bejelentette: lesz pedagógus béremelés szeptember 1-jétől.
Amellett, hogy ,,Lesz vagy nem lesz sztrájk” kérdésre válaszolt a május 8-i PDSZ sajtótájékoztatót tartó Mendrey László, az EMMI köznevelési államtitkárságának képviselőivel zajló egyeztetésekről is sok hasznos információ hangzott el. A PDSZ Országos Választmánya pénteken dönt arról, hogy lesz-e demonstráció az idei pedagógus-napon...
A bíróságok a 2010-ben módosított sztrájktörvény egyes rendelkezéseinek sajátos értelmezésével - illetve a döntés halogatásával - eddig gyakorlatilag megakadályozták, hogy a munkavállalók élhessenek a nyomásgyakorlásnak ezzel a kétségkívül kivételesnek tekinthető lehetőségével.
Mendrey László véleményét, álláspontját kértük ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete jelenlegi helyzetéről. A PDSZ irodájában fogadott az elnök úr, ahol a jelenleg kialakult helyzetről érdeklődtem.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumában Gaskó Istvánnak, a Liga Szakszervezetek elnökének kezdeményezésére és részvételével csütörtökön megbeszélést folytatott Balog Zoltán miniszter, Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár, valamint Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) pénteken ismét beadta a sztrájk idején még elégséges szolgáltatásokra vonatkozó kérelmét a munkaügyi bíróságra - mondta a szervezet elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatón.
"A PDSZ nem mehet bele olyan sztrájkba, aminek a feltételei nem tisztázottak 100 százalékig" - mondta Mendrey László, hozzátéve: szerdán munkaügyi bírósághoz fordult a szakszervezet, hogy mondja ki, a közoktatásban dolgozók nem kötelezhetőek az elégséges szolgáltatás biztosítására.
Nem tudott megegyezni a PDSZ a humánerőforrás minisztérium képviselőivel pénteken. Az érdekképviselet sztrájkba hív minden pedagógust, közalkalmazottat, szülőt, és mindenikit, aki felelősséget érez az ország jövőjéért.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint az emberi erőforrások minisztere téved a sztrájkhajlandóság megítélést illetően. Mendrey László, a szervezet elnöke az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, a szakszervezetek reprezentativitási adataira oly szívesen hivatkozó Balog Zoltán kijelentését nem támasztják alá adatok.
Megállapodott az emberi erőforrások minisztere és a pedagógusok sztrájkbizottságában részt vevő három szakszervezet a pénteki tárgyalási fordulón. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azonban nem írja alá a megállapodást, és önálló sztrájkbizottság létrehozását kezdeményezi.
A PDSZ elnöke szerint az oktatás szabadságát nem szabad gúzsba kötni, ugyanakkor a köznevelési törvény az állam mindenhatóságát hangsúlyozza Magyarországon.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint kész átverés az új köznevelési törvény koncepciójában szereplő pedagógus-életpályamodell. A tömörülés elnöke tárgyalásra méltónak sem tartja a nyári szünet megkurtítására vonatkozó passzust, és a pedagógusok óraszámának brutális emelését olvasta ki az indítványból.
Az országos pedagógussztrájk veszélye nem múlt el, a tanárok túlterhelésének törvénybe kerülése lehet a gyutacs a megmozduláshoz. A szakszervezetek szerint 30-40 ezer pedagógus állása van veszélyben.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete megütközéssel szembesül azzal a gyakorlattal, hogy a közoktatásért felelős kormányzati szervek a sajtón keresztül történő kiszivárogtatást tartják a tájékoztatás megfelelő fórumának. Nincs ez másként most sem. Olyan horderejű átalakítás tervei láttak napvilágot egy napilap hasábjain melyek megrengetik - ha nem is a világot - de a magyarországi szakképzés kialakult rendszerét mindenképpen.
Cáfolja az érdemi egyeztetésekről szóló minisztériumi információkat a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.