Nyugat-Dunántúli Jogpont+ projekt nyitórendezvénye
A Nyugat-Dunántúli Jogpont+ projekt nyitórendezvényére 2012. november 26-án 10 órától 12 óráig került sor Szombathelyen, a Tóvendéglő különtermében, mintegy 60 meghívott vendég részvételével.
Az eseményen megnyitóbeszédet mondott a Vas Megyei Kormányhivatal részéről Popovicsné Dr. Tisza Edit igazgató asszony, aki elmondta, hogy habár több ingyenes jogsegély forrás áll az állampolgárok részére, de a Jogpont+ a legszélesebb körű, mind a jogterületek szempontjából, mind földrajzi kiterjedtségét tekintve.
Ezután a program kedvezményezettje, a LIGA Szakszervezetek részéről Horváth Lajos, ügyvezető alelnök köszöntötte a jelenlévőket, és bemutatta a projektben résztvevő kollégákat.
A programban részt vevő ügyvédeket képviselve Dr. Gáspár Zsuzsanna ügyvéd, a győri Jogpont+ jogsegély-szolgálati hely tanácsadója beszélt arról, milyen nehézségekkel kell szembenéznie a ma munkavállalóinak a gyorsan változó törvényi háttér, és a még nem kialakult bírósági gyakorlat miatt.
A hozzászólókat Kozák László, a Nyugat-Dunántúli Jogpont+ projekt projektmenedzsere moderálta. A megnyitó után sajtótájékoztató keretében lehetőséget adtunk a média munkatársainak, hogy a Jogpont+ hálózatról további információkat szerezzenek, majd szendvicsebéd következett.