Aláírásgyűjtés a "Férfi 40"-ért
2015. július 23-án 8-10 óráig, valamint 13-15 óráig gyűjtöttük az aláírásokat a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásával kapcsolatos népszavazási kezdeményezéséhez. Győr egyik legforgalmasabb helyét szemeltük ki, nevezetesen a Győr, Hunyadi u. 9. sz. alatt található buszpályaudvarnak az aluljáróba levezető lépcsőjénél található területet.
A helyszín kiválasztása igazolta a várakozásainkat, már a reggeli órákban számottevő gyalogosforgalom volt a helyszínen. A stand felállítása után folyamatosan szólítottuk meg a járókelőket, itt is megfigyelhető volt az a tendencia, hogy a fiatalok érdektelenebbek, míg az idősebb korosztály nyitottabb és kíváncsibb volt a népszavazási kezdeményezés témájára. Összességében elmondható, hogy azok voltak többségben, akik aláírásukkal támogatták a kezdeményezést, sőt már-már kisebb viták, ill. eszmefuttatások alakultak ki az emberek körében. Szembetűnő volt, hogy az embereket a nyugdíjkorhatár témaköre fokozottan érinti, szinte kivétel nélkül saját véleménnyel rendelkeznek róla, amely főként a jelenlegi helyzettel való engedetlenségről tanúskodik.
A délutáni kivonulásunkkor elégedetten tapasztaltuk azt, hogy többen kifejezetten azzal a szándékkal jöttek oda hozzánk, hogy támogassanak, ugyanis a híradásokból már értesültek a kezdeményezésről. Köszönhető ez talán annak is, hogy időközben a kisalföld.hu helyi hírportálon megjelent egy cikk arról, hogy mely helyszíneken és mikor végezzük az aláírásgyűjtést.
Ezen a napon összesen 69 aláírást sikerült összegyűjteni, de ez a szám tovább növelhető a későbbiekben. 2015. július 27-én ugyanezekben az időintervallumokban Győr sétálóutcájára, a Baross úti Csónakos szoborhoz fogunk kivonulni.
