11 milliárdos Felsőoktatási Struktúraváltást Segítő Alap jön létre

2013. január 31-én megalakult a Felsőoktatási Kerekasztal (FKA) az EMMI, az MRK, a HÖOK, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Magyar Európai Üzleti Tanács részvételével, melyhez március elsején csatlakozott a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete.

11 milliárdos Felsőoktatási Struktúraváltást Segítő Alap jön létre

2013. február 4-én Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke, és Tőrös Szilárd, az FDSZ elnöke személyesen egyeztetett Balog Zoltán miniszterrel. A miniszter ígéretet tett arra, hogy az FDSZ delegálhat szakértőket az FKA három munkacsoportjába, és felajánlotta, hogy az FKA következő plenáris ülésén a tagok döntését fogja kérni arról, hogy az FDSZ is állandó résztvevője legyen-e a kerekasztalnak. Ennek köszönhetően a március elsejei ülésen már az FDSZ is részt vett a Kerekasztal munkájában.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének februári kijelentését és a Kormány döntését követően márciusban 2 milliárd forint kezdőtőkével létrejön a Felsőoktatási Struktúraváltást Segítő Alap.

Az Alap a folyamatos feltöltés mellett 2 milliárd forinttal indul, és a jövőben összesen 11 milliárd forint fedezetet biztosít a struktúraváltással, a képzési szerkezet átalakításával és a működés racionalizálásával kapcsolatos többletkiadásokra a felsőoktatási intézmények számára. A kétoldalú egyeztetések már megkezdődtek a felsőoktatási intézményekkel finanszírozási problémáikról és a szükséges intézkedésekről. Az Alapban felhasználható teljes összegből 1 milliárd forint jut a művészeti egyetemek kiadásaira.

A felsőoktatás idén a tavalyi évhez viszonyítva több támogatásban részesül. Az Alap létrehozása mellett a veszteséges PPP-beruházások kiváltására 27 milliárd forintot, az adósságok kiváltására 10 milliárd forintot, valamint az EU-s pályázatok önerőinek biztosítására további 10 milliárd forintot fordít idén a Kormány.

felsőoktatás FDSZ Tőrös