Május elseje: harc a pihenőidőért, a családra fordítható időért és a szabadságért

Május elsejének jelentését sokan, sokféleképpen értik, sokan, sokféleképpen magyarázzák. Vannak, akik számára túlságosan baloldali, vannak, akik számára túlságosan régimódi ez az ünnep, amely csak a múlthoz kapcsolódik, poros történelemkönyvekhez, amelyben fekete-fehér, elmosódott képeken munkások emelik a kezeiket, zászlóval vagy anélkül, és esetleg integetnek is.

Május elseje: harc a pihenőidőért, a családra fordítható időért és a szabadságért

Vannak, akik számára a május elseje a sortűz, a munkásokat elnyomó rendőrterror, majd az azt követő tiltakozás képe, amely tiltakozás szép lassan a világ minden részére átszivárog. Vannak, akik számára május elseje munkásmozgalmi dalokkal köszönt, amelyek torz hangszórókból beterítik a Felvonulási teret, amely fölött elszabadult luftballonok, bent a téren pedig mindet ellep a virsli, a sör és a gyermekzsivaj.    

Ez az az ünnep, amelyről még ma sincs teljes egyetértés. A 40 éves szocializmus, a kötelező felvonulások első látásra mintha múltba taszították volna május elsejét, és hozzátapasztották volna egy olyan világhoz, amely végérvényesen elmúlt. Ám ha az a világ elmúlt is, ez az ünnep velünk maradt, és mi néha tanácstalanul állunk, hogy mit kezdjünk vele.    

Talán nem véletlen, hogy maga a LIGA Szakszervezetek is sokféleképpen ünnepelte május elsejét. Volt év, amikor a kormány megszorító intézkedései ellen tiltakozva tüntetett az Alkotmány utcában, volt, hogy Petíciót adott át a Kossuth téren, volt, hogy a szervezet úgy ünnepelt, hogy nem ünnepelt, mert – amint kijelentette – nincs mit ünnepelni. 

De a legtöbbször, természetesen, ünnepelt. A megalakulása utáni években a Népligetben a Munkástanácsokkal az Ellenzéki Kerekasztal létrejöttét, aztán átvonult a Városligetbe, hogy közösen a többi szakszervezettel ünnepelje a munkásegységet. Volt, hogy felvonult, az európai egységet ünnepelte a Kodály Köröndön, aztán volt, hogy a városligeti május elsejei emlékkőnél a kegyelet virágait letéve koszorúzott. Volt, hogy a BVSC pályára vonult vissza, hogy családi napot tartson tagjainak, szimpatizánsainak és családtagjaiknak. Voltak közös ünneplések, munkavállalói fórumokkal, zenés kikapcsolódással és külföldi szónokokkal. Mindezt színes maszkokba, jelmezekbe öltözött városligeti vagy Baross utcai Flash-mobok, villámcsődületek tarkították. És olyan is történt – éppen tavaly – hogy a szervezet egy digitális ismeretterjesztő kampány elindításával dacolt a járvánnyal. A szakszervezetek idén is csak online ünnepelhetnek

A „munka ünnepéhez” elsősorban a munkaidő csökkentéséért vívott harc kapcsolódik, a nevezetes 3 X 8-as követelés, harc a pihenőidőért, harc a szabad, emberhez méltó időért. Azoktól, akik május elsejéről azt gondolják, hogy mindez nem aktuális, azoktól kérdezzük meg, hogy mennyit töltenek munkavégzéssel, munkába járással, másodállással, túlórával, készenléttel, ügyelettel, rendkívüli berendeléssel, nem várt műszakkal, végül, mennyi idejük marad magukra, a pihenésükre, a kikapcsolódásukra, a gyermekeikre, a családjukra. Mennyi idejük marad élni, elolvasni, megnézni, elgondolkodni, ölbe venni, sétálni vele, vagy csak úgy kiülni egy gyönyörű reggelen, például május elsején, és nem csinálni semmit.

Az idő máshogy telik, ha dolgozni is kell, és máshogy, ha csak dolgozni lehet.

Magyarországon 1848-ig az átlagos munkaidő 14 óra volt, amely a huszadik század hajnalára 12 órára csökkent, azonban a legtöbb szakmában az sem volt meglepő, ha a munkásoknak szinte csak az alvásra jutott idejük. Az 1880-a években a sütőmunkások napi 16-17 órát dolgoztak, fő követelésük ezért az ágy volt a pihenéshez. A kocsigyártók minden nap 14 órát dolgoztak, a munkaidő reggel 5-től este 7-ig tartott. Az évtized végére az asztalosok már lealkudták napi 10 órára a munkaidejüket, ennél kevesebbet csak a kőfaragóknak és a szobrászoknak kellett dolgozni, 9 órát, illetve 8-at.  

Ugyanakkor az 1890-ben a Városligetben megünnepelt első május elsején a munkaidőcsökkentés nem az egyén jóléte, egészsége, hanem a munkások szolidaritása okán – másoknak is legyen munkája, legyen kenyere – fogalmazódott meg. „Ha a munkások a hosszú munkaidő alatt túlerőltetik magukat és többet termelnek, munkástestvéreik az utcára dobatnak (…) ezt csak úgy lehet megváltoztatni, ha a munkások minden alkalmas eszközzel odahatnak, hogy a munkaidőt megrövidítsék s így nem lesz kényszerítve a munkások egy része halálra dolgozni, a másik része pedig halálig éhezni.”

1899-ben, amikor megalakult az első, országos szintű szakszervezet, az első dolga volt szociálpolitikai programot alkotni, amelynek a leginkább lényeges elemei a 8 órás munkaidő törvényben biztosítása, a 14 éven aluli gyermekek munkájának megtiltása, a 14-18 éves munkások munkaidejének 6 órás megszabása, illetve a vasárnapi munkaszünet legalább 36 egybefüggő órára emelése volt.

Magyarországon a hatalom sokáig nem nézte jó szemmel a munkásság május elsejei megmozdulásait, nem egyszer a rendőrség verte szét a jobb bérekért, rövidebb munkaidőért tüntető dolgozókat, de lassan elfogadottá vált a május elseje megünneplése. Egy rövid kitérő után – a Tanácskormány támogatta az ünnepet – 1921-ben a Bethlen kormány egyezett meg a szakszervezetekkel és engedélyezte a május elseje megünneplését.

A következő évtizedekben sok munkáskövetelés teljesült: bevezették a társadalombiztosítást, a munkanélküli segélyt. Később, az 1937. évi XXI. törvény bevezette a heti 48 órás munkaidőt, a fizetett szabadságot, a fizetett túlórát, a 15 perces ebédszünetet és a gyereknevelési pótlékot. Először az állami alkalmazottak számára, később további munkavállalói csoportoknak, de tegyük hozzá: nem mindenkinek, a mezőgazdasági munkásoknál szóba sem kerülhetett a napi 8 óra.

Magyarországon a második világháború után teljesültek a század elején megfogalmazott szakszervezeti követelések, de a munkaidő csak lassan csökkent a mai 40 órára. A 48 órás munkahét csak 1967-től csökkent, és csak 1972-ben lett 44 óra. 1981-ben 42 órára, 1984-re 40 órára csökkent a heti munkaidő. Azonban még ma is sok munkavállaló dolgozik hétvégén, munkaszüneti napokon, változó munkarendben (éjszaka, műszakban, munkaidőkeretben), és sokuknak másodállást is kell vállalniuk ahhoz, hogy megkeressék a saját és a családjuk fenntartásához szükséges összeget.

A túlmunka terjedéséhez sajnos a Covid-19 járvány is hozzájárult, mert egyes ágazatokban a munkáltatók a még munkaképes alkalmazottakra terhelik a betegség miatt kiesett emberek munkáját. Mindez egészségügyi és munkabiztonsági veszélyeket rejt magában, fokozza a munkahelyi balesetek kockázatát, hosszú távon egészségromláshoz vezet és megnehezíti a munkavállalók számára a munkavégzés összeegyeztetését a gyermekek és egyéb eltartottak felé meglévő családi kötelezettségekkel.

Az Európai Parlament és a Tanács 2003-ban irányelvet fogadott el a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól, amelyben kijelentette, hogy a munkavállalók munkahelyi biztonságának, higiénéjének és egészségének javítása olyan cél, amely nem rendelhető alá pusztán gazdasági megfontolásoknak. Továbbá leszögezte, hogy a munkavállalóknak megfelelő tartamú pihenőidő jár, és biztosítani kell számukra a minimális napi, heti és évi pihenőidőt, valamint a megfelelő szüneteket.

Az Európai Unió állásfoglalása szerint lehetővé kell tenni a munkavállalók számára a családi és a munkahelyi kötelezettségek összehangolását. Ezt többek között olyan intézkedésekkel, mint a munkaidő-szervezés új, rugalmas módjainak bevezetése. Ezek például a részmunkaidős foglalkoztatás, a megosztott munkakörök, a munkaórák éves szintű meghatározása, a rugalmas munkaidő bevezetése, a fizetés nélküli szabadság, a fizetett vagy fizetés nélküli betegápolási szabadság, vagy az átmeneti szünetek biztosítása a karrierépítés során – a visszatérés lehetőségének biztosításával. 

Többek között erre az irányelvre hivatkozott a LIGA Szakszervezetek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán, amikor a túlzott mértékű munkaidőkeret által érintett munkavállalók érdekében már nem egy alkalommal jelezte, hogy az Európai Unió munkaidőszervezési irányelvével is ellentétes az ilyen típusú szabályozás, a munkavállalói érdekeket pedig semmilyen körülmények között nem szolgálja.

Úgy tűnik, további jogi garanciák szükségesek, amelyek megelőzik a munka és a magánélet teljes összemosódását, a túlzott munkaterheket, a túlzott munkaadói igényeket. A törvényhozásnak biztosítania kellene a munkavállalók számára a munkaidő rugalmas beosztásának lehetőségét, és szélesíteni kellene az általános munkajogi rendelkezésektől való eltérés körét például vállalati vagy ágazati szintű kollektív megállapodás révén.

Az Európai Unió 2019-ben új direktívát is alkotott, amely kifejezetten a szülők és a gondozók szempontjából tekintette át a munka és a magánélet közötti egyensúly megvalósulását. Így lett a munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepe az emberhez méltó munkaidő és munkafeltételek megteremtésének harca, harc a magánéletre, a családra, a gondozottakra, a szerettekre fordított időért, a pihenőidőért – végső soron a mindkét értelemben vett szabadságért.

Kozák László